Az est itt lépked már a halmokon.
A Semmit érzem, karomba fogom.
Óh. Semmi. Semmi, soha el ne hagyj,
Te az életnek legfőbb kincse vagy.
Benned elalszik minden lelki tűz,
Elszáll a jaj, mely éjszakába űz.
Lehull a gond, mely szíveket szorít,
A végtelenbe visz rajtad a híd.
Amíg az úton csöndben ballagok,
Óh. Semmi, érzem, hogy részed vagyok.
Óh, Semmi. Semmi, maradj így velem.
Mert ami nálad több, az gyötrelem.
Forrás: Új idők 52. évf. 12. sz. 1946. márc. 23.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése