Dömötör Pál (1844-1920): Az álmok elröpültek

 
Az álmok elröpültek,
A valóság maradt.
- Puha fészkükbe ültek
A zengő madarak.

Röpködtek ágról-ágra
Egymás után, híven…
- Mint énekes madárka,
Úgy repdesett szívem.

Dalolta, hogy szeretlek,
- Madár-párját a hím -
Ajkad-, szemed-, szivednek
De csattogott a rím!

Megértők, viszonoztuk
A hűség-eskü szót,
És szépen összehoztuk
A fészekhez valót.

Az álmok elröpültek,
A valóság maradt;
Puha fészkükbe ültek
A zengő madarak.

S már nőnek, tollasodnak
Az édes új lakók -
Jaj Istenem, maholnap
El, tova szárnyalók…

- De mily csodás igézet
Az ott az ág bogán:
Ha már a nyár belépett,
Nem zeng a csalogány.

S ilyen csodás igézet
Ez itt kis fészkemen:
Zeng, zeng dalom tenéked
Örökké – szerelem!

Forrás: Magyar Szemle Emlék-albuma 1888-1898. Kiadta Kaczvinszky Lajos. Bp. 1898.