Nem fáj én nekem már semmi,
És örömöt semmi nem ád.
Csak emléked fűj még, - oh hogy
Örökké emlékezem rád!
Elfeledtem már én mindent;
Forog velem ez a világ,
De én nem is mozdulok, csak
Örökké emlékezem rád.
Oly homályos nekem minden,
Mint a ki nehéz álmot lát, -
És tűnődik: ha való-e?…
Örökké emlékezem rád.
Mintha erdőn járnék, éjjel;
Előlem futnának a fák,
És csak egy csillagot látnék…
Örökké emlékezem rád.
Néha kérdem: vagyok én még?
Álom-e ez, vagy valóság?
És tán nem is élek én már -
Csak a sírból emlékszem rád...
Forrás: Nővilág I. évf. 2. sz. 1857. jan. 25.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése