Hát most bevallom, hogy fáradt vagyok,
Unom már a hősi, de hiú csatákat,
Szemem vad tüzben immár nem ragyog,
Ványadt barna ördög ül benne: a bánat.
Minek is beszélnék, kiáltanék egyre,
Jobb lesz, hogyha csendben várom be a halált,
Hisz ugyis azt mondják, hogy a testem gyenge,
És a sok izgalom, a szívnek csak árt.
Szemeim ködösek, csak úgy zúg a fejem,
Jó volna menni, menni messzire,
Magányosan élni egy elhagyott helyen,
És nem gondolni soha… semmire.
Forrás: A Holnap. Fiatal Írók Szépirodalmi Lapja. I. évf. 2. sz. Budapest, 1938.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése