Vénus- s Adonis-mintás ódon gobelin.
Mint asszonyhaj, úgy simul a selyem,
Szines zománcát, ha éri kezem,
Ágyam fölött álmatlan éjjelen.
Valamikor egy ősanyám himezte
Leányos, apró hímzőasztalán.
Valaki, ott, mellette állt talán -
Rózsaszárnyom suhant rájok az este.
Ölelkező lelküknek egy paránya,
Sötét szemüknek villámló sugára
Talán ebbe a képbe szállhatott:
Hogy amint nézem: a nagy csenden átal
Csendülnek nászos, forró lángolással
Rég elnémult, szerelmes, nagy dalok...
Forrás: Erdélyi Lapok II. évf. 8. sz. 1909. május 1.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése