Csöndes az est, néma a táj
Még a fülmile is hallgat:
Andalogva elmerengett
S bámulja a fénylő holdat.
Tiszta vizű tó a völgyben -
Csillag sereg fürdik benne
S e csillagok oly ragyogók
Mint ha szemed köztök lenne.
A tó partján sürü fenyvek
Lombjai közt nyugvó viszhang
Fölriadt most – fölkiáltá
Távolból az esti harang.
Szivem olyan mint e vidék:
Minden fájdalomtól szabad;
Csak a viszhang nem beszélhet -
Nem hallhatja csengő szavad.
Forrás: Sárosy Gyula: Én albumom. Pesten, Nyomatott Herz Jánosnál 1857.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése