Ki bánja és ki veszi észre,
Hogy itt-ott megszűnt szivverése
Egy nékünk drága, hű alaknak?
Hogy elsötétült tán egy ablak,
S már estenden nem gyúl ki fénye,
Nem ragyog éltünk éjjelébe?
Mások mellettünk vigan járnak,
Vagy ki-ki saját bánatának
Sötétségébe belemélyed, - - -
Mellettünk, de nem velünk téved,
A rémes életürben melynek
Minden léptén holtak hevernek.
Forrás: Uj Idők XV. évf. 8. sz. 1909. febr. 21.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése