Áprily Lajos (1887-1967): Szilveszter

 
Ezt a napot nem várta senki még
úgy, mint anyám. Még támadott a tél,
a frissen hullt hó ablakunkig ért,
a borostyánkő-csőrű hímrigó
dermedve hullt a vadszőlő közé,
a temető-út hóleples jegén
- jaj, babonás jel – elesett a pap -
S ez a nap mégis bölcső volt neki,
mely a tavasz-csecsemőt rengeti,
és szólt: Hiába hull. Holnap, fiam,
egy kakaslépéssel megnő a nap.

Nőtt, nőtt. Pár nap s az olvadás kicsalt.
Jaj, a hóember milyen furcsa rom.
Eltemetem a meggyászolt rigót,
nézem a nagy kakast az udvaron,
parancsoló, piros királyfejét,
izmos lábát, az idő-mozdítót -
Egy kakaslépéssel – milyen csodás -
s este, mikor a fejem leteszem,
milyen félelmes, milyen óriás.

(Idő-kakas. Ó hány titokzatos
kakaslépés mért illanó időt,
amíg kilépte mind az éveket,
patak hány indul, pázsit hány újul,
amikre kék szemével nem nevet.)

Szilveszter volt. Éjfél. A levegőben
szivárványos rakéták tűzszaga.
A mámor és rakéták versenyében
süvöltött a berlini éjszaka.
S egy képet láttam, messze, keleten:
Fenn a hegyoldal fehér hóalap,
madár áll rajta, misztikus, magas.
Sírdomb felett az óriás kakas,
emeli lábát -
S egy kakaslépéssel megnő a nap.

Forrás: Protestáns Szemle  XLV. évf. 4. sz. 1936. ápr.