Torkos László (1839-1939): Kisértés

 
Ajakam lezárva, szemeim kitárva -
Merően tekintek elém a homályba, -
Körülem semmi, csak sürü éjjel,
Elhagyott szobámba egy csillagsugárka
S egy hang sem ér fel.

Várom az ihletet, várom a képeket,
Hiába, hiába! – kerülnek engemet,
- Kandallóm keblét heviti lángja -
Ah! szivem oly rideg, kebelem oly hideg
Nem gyúlhat lángra!

Érzelem s gondolat köznapi gond alatt
Görnyedez, tengődik, - forrása kiapadt,
Indulat nem dúl, - szenvedély nem hajt,
Halovány ajakam lecsukott, szótalan
Éneke elhalt.

El innen hallgatag, lelketlen bús falak! -
Ki a víg életbe, hol dalok hangzanak,
Gyöngyöző bortól habzik a serleg,
Szép leány osztogat kábitó csókokat,
S nyújt puha keblet!

Járjon át lelkemen, mint a tőr élesen,
Égő vágy, utálat – gyönyör és gyötrelem,
Szivemet bánat eméssze, dúlja: -
Majd akkor ajkamon feléled holt dalom
Megcsendül ujra!

Hah mi ez? – minő zaj? – mint éles gúnykaczaj.
Borzadok,- reszketek, mint szélben gyenge galy,
Ismerlek sátán! – el! Vissza, vissza! -
Haljon el énekem, - csak ifju kebelem
Maradjon tiszta.

Forrás: Koszorú – Hetilap a szépirodalom s átalános miveltség köréből. 3. évf. Első félév. 23. sz. Szerkeszti Arany János. Pest, Nyomatott Emich Gusztáv Magy. Akad. Nyomdásznál l865.