Szász Károly (1829-1905): Az ő levele

Alkony van, a nap búcsusugara
Reszketve ég a nyitott levelen,
Tüzcsókokat hint kézvonásira…
- Mily szemrehányás s mennyi szerelem!

Hogy reszketett, a míg írá, keze!
A vádoló köny mint égett szemén!
Galambszivében mily kínt éreze!..
Óh én is érzem, jobban érzem én!

Nyilt homlokán sötétlék néma vád,
S milyen nehéz gyanú fészkelt agyán!
Isten hallja – én hallom szavát:
Ha szeretém, miért hogy elhagyám?

Isten se’ hallja: mert a vád felől
Nem tud szegénynek önnön szíve sem,
Szeretni tud csak, míg vérzik belől…
Mily szemrehányás s mennyi szerelem!

Óh mily szelidek, mily hők szavai,
Mosolygni vélnéd a vonásokat…
Az asszony azt nem szokta mondani
A mikor szive szinte megszakad.

De, kis papír, e megtörött redőd
Kezének görcsét elmondá nekem…
Hiába! Már elárulád te őt,
Keserve nyög e néma jegyeken…

Lement a nap. De még csillag se süt.
Az ég sötét, az ablak fénytelen.
Ah, a sötétben égnek a betük…
- Mily szemrehányás s mennyi szerelem!

Forrás: Gombostű-naptár  hölgyek számára. Szerkeszti: HAJNALKA. Ötödik évfolyam. Pest, 1867. Emich Gusztáv kiadványa.