Zsidó volt hajdan – most, keresztyén;
Dicsekvő most is – mint vala;
Templomba jár… s ott térdre esvén:
Körültekint, nincs-e maga?
Hadd lássa más is, mily kegyes!
S imádkozván: eget keres.
Ugy tetteti… míg gondolatja,
S önző szive mást mond belöl -
Nem úgy érez a mint mutatja.
De ha látják mindenfelől:
Jótéteményt is osztogat-
És így vakít el másokat.
Szánakozó – a hogy a szegényen
Segítsen: kölcsön ad neki,
Aztán azt, a törvény nevében,
Kétszer visszafizetteti.
Titkon uzsorás és csaló;
S ha láttatik – vigasztaló.
Fejét magasra hányja gőgje,
Kevély – még is alázatos…
Földig hajol; de ha előtte
Te nem hajolsz: reád tapos -
S ha nyögsz a porban e miatt,
Ő lesz első, ki megsirat.
A nagy tömeg szemét beköte,
Igy lesz neve: emberbarát!
S az útczán hangosan köszöntve:
Kiönti rád nyájas szavát…
Veled nyilván kezet szorít,
S hogy viszonozd – így bátorít.
Ne higy neki! Tekintsd meg arczát:
Onnan lövel rád gúny nyila -
vizsgáld mélyen és lelkén hass át,
Az fog neki majd fájnia…
Ne mondd jónak – és légy hideg:
Kevély szivét e vérzi meg.
S boszút esküdni kész fejedre,
De csak titkon – nyiltan: ne félj!
Jobban hat úgy a vak tömegre,
Ha szól: „közvélemény itélj!”
Én böjtölök, s imádkozom;
S megbántómat sem átkozom…
Farizeus! Ki, hogy ne lásson,
Szórsz a világ szemébe gazt -
S hogy ellened föl ne kiáltson,
Keresztre húzod az igazt!
Vétked az Úr előtt vagyon,
S az ima: átok ajkadon.
Forrás: Koszorú. Szépirodalmi s átalános miveltség terjesztő hetilap. Szerkeszti Arany János. Első évfolyam II. félév. 2. szám. Pest, Nyomatott Emich Gusztáv Akad. Nyomdájánál 1863.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése