Égi fellegecskék, örökös vándorok!
Lazur pusztákon, mint gyöngylánc egymást tartva
Futtok számüzöttként, a milyen én vagyok,
A kedves északról a déli tájakra.
S ki űz titeket: tán a törvény hatalma?
Titkos irigység-e? Fölfedett büntény-e?
Avagy ballépéstek szégyensúlya nyomna?
Vagy barátságnak fájó hűtlensége?
Nem… ti meguntátok e kopár vidéket,…
A fájdalmat és kínt névről sem tudjátok, -
Örökké szabadon, egykedvüleg éltek,…
Nem vagytok száműzve, nincs édes hazátok...
Ford.: Fincichy Mihály
Forrás: Pesti Hölgy-Divatlap.1864. Január 15. 2. szám
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése