Tárkányi Béla (1821–1886): Corjolán

„Átok reád viszály hona!
Már nem vagyok fiad;
Átok reád igaztalan
Itéleted miatt.

„E sebhelyek, az ég s a földedet
Tanuk, hogy hű valék,
Most számkivetsz… de él boszum,
S te léssz a martalék!”

Még dörg az átok mennyköve
A hon határinál;
Megy, fut, rohan a számüzött,
Majd visszanéz, s megáll.

Halálos boszuvágy tanyáz
Szétdult vonásain,
Szemében káröröm ragyog,
Szitok kel ajkain.

Nézzétek a hyéna fajt,
Az átkozott kajánt,
Mint szót honára átkokat,
Halljátok Corjolánt.

Még egyszer boszut esküszik,
Még egyszer visszanéz;
S miként a duló fergeteg
A messzeségbe vész.
*
Dühös haraggal ront elő
Egy bérlett hadsereg,
Boszut s halált visz fegyverén.
Nyomán a föld remeg.

Elől egy óriás ragyog,
A termetes vezér,
Honára villog fegyvere,
Hév szomja honfivér.

Táborba szálla már Tibér
Partján, s ostromra int,
S a lázadó csoportokon
Őrszemmel áttekint.

Már megriadt, már zúg a kürt,
A zaj magasbra nőtt…
De im, egy gyászos ősz anya
Áll a vezér előtt.

Körötte nők és gyermekek,
A zaj lecsendesült,
A hölgynek bátor arczain
Magas önérzet ült.

Ing, sápad a kemény vezér,
S leejti fegyverét:
„Anyám!” kiált s az agg felé
Terjeszti vas kezét.

A tisztes asszony visszalép,
A hős eltántorúl,
Keblében a fölzaklatott
Érzelmek harcza dúl.

„Megállj vezér! Még nem tudom
Fiamhoz jöttem-e?
Fiam vagy-e – így szól az agg -
Vagy Róma ellene:

„Hagyd tudnom? Rabnő vagy szabad,
Ki most előtted áll?
Reá öröm, vagy a bilincs
Halálos átka vár?

„Azért őszült meg úgy fejem
Oly számos év alatt,
Hogy téged majd számüzve, most
Mint ellent lássalak?

„S te dulhatál e szent hazán,
Mely téged szült a nevelt?
Vagy a megsértett büszkeség
Hazát s mindent felejt?

„S midőn Róma szemedbe tünt,
Te mégis bősz valál?
Feledhetéd, hogy szent ölén
Oltárod s házad áll?

„Feledhetéd, hogy nőd, anyád,
Anyád s szülötteid
E szent falak közt élvezik
A béke édeit?

„Ha nem szülök, ha nincs fiam,
Most Róma nem remeg;
Szabad hazában mint szabad
Nő haltam volna meg.

„De én tovább nem türhetek,
Te többet nem tehetsz,
Leroskad annyi kin alatt
E bánat-dúlta test.

„Menj, lépj, ha tudsz e testen át,
Anyádnak teste az,
Ölj meg, s úgy rontsd le honodat,
A hires Róma az!”

Igy szólt a lelkesült anya,
Az ősz Veturia;
Könyüt fakar a hadvezér,
Könyárt hullat fia.

„Győztél anyám! Honom szabad,
Fiad bár elveszett!”
Felelt ah ős; - s anyát ölel,
Szelid nőt s gyermeket.

S kit honja, s békeszónokok
Hiába vittanak,
Engedve hódolt mint fiu
A köny hatalminak.

Szabad lőn Róma, s a sereg
Morogva visszatér,
S dühének áldozatja lett
A meglágyult vezér.

Forrás: Magyar szavaló. Jelesebb iróink műveiből összeválogatta KÖRNYEI JÁNOS tanár. II. RÉSZ. A közép és felsőbb tanodák használatára. Pest, kiadja Lampel Róbert 1863.