Mi vagyunk-e még a hét vezérnek
Sarjadéki, tiszta, szittya vér?
Mi vagyunk-e vére még a vérnek,
Melyet ontott a szent hét vezér,
A midőn nagy Árpád nemzetének
Hont szerezni esküt esküvének?
Ők az esküt, a szentet kimondták
S vérben itták rá az áldomást;
Mi, kikért a hősi vért kionták,
Elfeledjük a nagy tartozást?
Vagy tán nem köt, mert nem esküvésünk?
És a vér, mit ittak, nem mi vérünk?
Itt van a föld! Kárpátok tövében,
Völgye, halma e vértől kövér;
A kaszás derékig áll füvében.
Dús kalászin áldás a kenyér!
S van hizalmas nyája, van borága,
Drága ércet rejt a bánya ága.
Ím de a föld, oly gazdag magában,
Mért virágzék csak felére fel?
Mert a föld lenyügző bérigában,
Mert a nép rajt bérigát visel;
Mert a földön ég malasztja mellett
Emberátok vad burjána termett!
Itt van a viz, négy folyó medrében,
Dráva, Száva, nagy Dunánk s Tiszánk;
Annyi életér a hon szivében,
Mennyi cseppje áldást hozna ránk.
Itt a tenger, őr gyanánt a szélen,
Mint egy isteneszme terjedékben!
Ím de a viz, négy folyód zugása,
Többször átok, mint áldás, mit ad;
Négy szilaj mén ádáz nyargalása,
Mely kocsit kocsissal elragad -
S tengerünket, ész és kor dacára,
Tétlenségünk vaslakatja zárja!
S itt van a nép! Mely nyolc századon túl
A nemessel együtt vérezék,
Mely ekéhez, kardhoz egyaránt nyúl,
Ahogy a harc kérte vagy a bék;
Itt van a nép, vére még a vérnek,
Sarjadéka a szent hét vezérnek!…
De a népet megtöré igája,
Nyolcszáz évet könnyel áztatott,
És ha van, tövisből van virága,
És ha vet, magának vet magot?
Láthatára sűrű, vastag éjjel,
S fáklya nincsen, mely oszlassa széjjel!
Mi vagyunk-e mi vagyunk-e, kérdem:
A nagy Árpád sarjadékai?
Mi vagyunk-e váltva ősi véren,
Ős elődink méltó fiai?
Kik midőn véren hazát szerzének,
Nagy, dicső nemzetté esküvének?
Az elődök a törvényt kimondák,
S megtarták az eskü szent szavát:
Hogy, kik mint ők, véröket kiontják,
Legyen egy a nagy nemzetcsalád. -
És ki hiven küzd a köz hazáért,
Köz javából egyaránt vegyen bért.
Mi a törvényt, esküt és a népet
Megetettük sok száz éven át;
Jog fölé a kény hatalma lépett,
S szörnyen megcsonkúlt az ős család!
És a földön, vízen és a népen
Isten átka fekszik szörnyüképen!
Fel tehát, ha még egy szikra benned,
Fel, keletnek népe, tette fel!
Őseidnek lelke még-e lelked?
Megmutatni új, nagy esküvel.
És az eskü szent zsolosmaképen
Kárpátoktól Ádriáig érjen.
Oldassék meg a földnek bilincse,
A tulajdon szent legyen, s örök,
S lészen a föld népeidnek kincse,
Szinarany az isten-adta rög;
A mi szárnya a madárseregnek,
A szabad föld az a nemzeteknek!
Fékre vedd a viznek tombolóit,
A világnak nyisd meg kapuját,
Öt világrész lássa lobogóid,
Lássa gályáidnak árbócát!
Tenger a föld vére, lüktetése
Népek és hazáknak érütése.
És a nép, mely vér a régi vérből,
Nyerje vissza régi részjogát:
Osztalékát vizből és kenyérből,
És a törvény védő paizsát;
S mert terhet visz, oszt a köz hazáért:
Köz javából egyaránt vegyen bért!
És te, isten, a véghetlen égben,
Magyaroknak védő istene!
Szentesitsd meg összes összeségben
A mi esküt a nemzet teve.
S fény, dics árad Árpád nemzetére,
Mely megérti vére érdekét;
Vagy halál lesz hosszu bűne bére,
Mint ki elvetette istenét.
És betelve ezredévi átkunk:
Hogy magunktól jőjön pusztulásnak!
Forrás: Magyar szavaló. Jelesebb iróink műveiből összeválogatta KÖRNYEI JÁNOS tanár. II. RÉSZ. A közép és felsőbb tanodák használatára. Pest, kiadja Lampel Róbert 1863.
Nyolcszáz évet könnyel áztatott,
És ha van, tövisből van virága,
És ha vet, magának vet magot?
Láthatára sűrű, vastag éjjel,
S fáklya nincsen, mely oszlassa széjjel!
Mi vagyunk-e mi vagyunk-e, kérdem:
A nagy Árpád sarjadékai?
Mi vagyunk-e váltva ősi véren,
Ős elődink méltó fiai?
Kik midőn véren hazát szerzének,
Nagy, dicső nemzetté esküvének?
Az elődök a törvényt kimondák,
S megtarták az eskü szent szavát:
Hogy, kik mint ők, véröket kiontják,
Legyen egy a nagy nemzetcsalád. -
És ki hiven küzd a köz hazáért,
Köz javából egyaránt vegyen bért.
Mi a törvényt, esküt és a népet
Megetettük sok száz éven át;
Jog fölé a kény hatalma lépett,
S szörnyen megcsonkúlt az ős család!
És a földön, vízen és a népen
Isten átka fekszik szörnyüképen!
Fel tehát, ha még egy szikra benned,
Fel, keletnek népe, tette fel!
Őseidnek lelke még-e lelked?
Megmutatni új, nagy esküvel.
És az eskü szent zsolosmaképen
Kárpátoktól Ádriáig érjen.
Oldassék meg a földnek bilincse,
A tulajdon szent legyen, s örök,
S lészen a föld népeidnek kincse,
Szinarany az isten-adta rög;
A mi szárnya a madárseregnek,
A szabad föld az a nemzeteknek!
Fékre vedd a viznek tombolóit,
A világnak nyisd meg kapuját,
Öt világrész lássa lobogóid,
Lássa gályáidnak árbócát!
Tenger a föld vére, lüktetése
Népek és hazáknak érütése.
És a nép, mely vér a régi vérből,
Nyerje vissza régi részjogát:
Osztalékát vizből és kenyérből,
És a törvény védő paizsát;
S mert terhet visz, oszt a köz hazáért:
Köz javából egyaránt vegyen bért!
És te, isten, a véghetlen égben,
Magyaroknak védő istene!
Szentesitsd meg összes összeségben
A mi esküt a nemzet teve.
S fény, dics árad Árpád nemzetére,
Mely megérti vére érdekét;
Vagy halál lesz hosszu bűne bére,
Mint ki elvetette istenét.
És betelve ezredévi átkunk:
Hogy magunktól jőjön pusztulásnak!
Forrás: Magyar szavaló. Jelesebb iróink műveiből összeválogatta KÖRNYEI JÁNOS tanár. II. RÉSZ. A közép és felsőbb tanodák használatára. Pest, kiadja Lampel Róbert 1863.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése