Négy fal volt eddig a magány,
Négy fal: elhagyott kis szoba.
Benne éldegélt csöndesen
A magánosság sorsosa.
De a négy fal távolodott,
Elindult tégla és cement,
Ma a magány nem négy falat,
De egész világot jelent.
Négy égtáj ma a négy falam,
Függönyzöttek az ablakok.
Ő maga van, te magad vagy,
S én köztetek magam vagyok.
Forrás: Budapesti Szemle 264. kötet. 1943.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése