„Apám – néhai József
Áron – háromesztendős korom
ban kivándorolt, engem
pedig az Országos Gyermekvédő
Liga Öcsödre adott
nevelőszülőkhöz. Itt éltem hétéves
koromig, már ekkor
dolgoztam, mint általában a falusi
szegénygyerekek –
disznópásztorkodtam.”
(József Attila: Curriculum vitae. 1937.)
Öcsöd, Arany János utca 5. Kis fehérre meszelt
ház. Vaksi ablaka a rétre és a mögötte húzódó szántóföldekre bámul. Mert az
Arany János utca tulajdonképpen nem is utca, hanem sor a község keleti szélén.
A régi léckerítésen át szűk udvarra látni. Az ajtótól balra, közvetlenül a
kerítés mellett félig beomlott kút, talán nem is használják. A pitvaron át
földes szobába jutunk. Berendezése egyszerű: a bútorok nem tíz- és húszévesek.
A falon nagyméretű olajnyomat az aradi tizenhárom vértanú-tábornok képével; az
előtérben Damjanich délceg alakja lóháton. A ház végéhez ragasztva nagyobb
fajta ólnak beillő istálló. Valamikor – állítólag – három ló is állott benne.
A ház ilyenformán semmiben sem különbözik ezer
és ezer falusi házikótól, egy idő óta mégis többen és többen térnek be
udvarára, sőt 1955.l április 10. óta bizonyosan minden arra menő megáll
legalább egy pillanatra a kerítés mellett: elolvassa az emléktábla felírását,
mely azt hirdeti, hogy ebben a házikóban töltötte keserves gyermekségének négy
szomorú évét József Attila, a magyar proletáriátus mindmáig legnagyobb költője.
(Eltévedne a látogatók ha ezt az öcsödi házat a József Attila utcában keresné.
Az a község másik felé van, - és talán sohasem látta a gyermek József Attilát…)
Keressük,
kutatjuk azokat az emlékeket, melyeket még fel lehetne találni. Minden apróság
érdekes, minden kis részlet fontos. Még élnek a kortársak, még nem késő. A nagy
remények azonban hamarosan lelohadnak: alig-alig él itt a költő emléke, pedig
Öcsödnek van engesztelnivalója… Talán éppen ezért olyan ellentmondóak a
kortársak, a régi ismerősök visszaemlékezései. Engesztelés helyett szépíteni,
kendőzni próbálják azt, amit nem lehet szépíteni.
A
faluszéli kis házban Gombai Ferenc lakott családjával. Nem tartozott a módosabb
gazdák közé; hat holdat bérelt, és azt művelte. A gyerekek egymás után
elkerültek a háztól; 1906-ban férjhez ment a lány is. Egyedül maradt a két
szülő, és ekkor ötlött fel a gondolat, hogy menhelyi gyereket kellene vállalni.
Így került Öcsödre József Attila és Etus nővére, bár Gajdosné, az egykori
Gombai-lány ma is erősen állítja, hogy a házhoz került leány nem Attila
testvére volt. Mint ahogyan makacsul hangoztatja – József Jolánnal szemben -,
hogy a Mama sohasem látogatta meg a gyerekeket, végül is Jolán vitte el őket,
sőt úgy emlékezik, hogy Attila 12 éves koráig ette nevelőszülei kenyerét.
Emlékeznek
az egykori Gombai-házban a kis menhelyi gyerekre. Hogyne emlékeznek! Persze
arra emlékeznek, hogy az istállóban nem is lehetett annyi hely, melyen akár
gyermeknek való hálóhelyet lehetett volna berendezni. Ellenben megmutatták a
szoba földes padozatába építve, az ágy alatt azt a két lécet, melyen egy
fiókszerűséget lehetett ki-behúzogatni. Ebben a „fiókban” vetettek volna puha,
meleg ágyat a kis József Attilának. Arra is emlékeznek, hogy a költő 21 éves
korában levelet írt nevelőszüleinek, mely Gajdosné fogalmazásában körülbelül
így hangzott: „Kedves nevelőszüleim! Nagyon köszönöm, hogy annak idején annyit
hajtottak a tanulásra, mert – íme – író lettem, csak az a baj, hogy nem veszik
át a verseimet”. A levelet sokszor megsiratták, csak éppen nem őrizték meg, és
most sehol nem találják. Emlékeznek, de ez az emlékezés már nem jutott el
odáig, hogy legalább egy fényképet őriznének a költőről. Hogy a gazda
kegyetlenül meg-megverte a kis árvát, - ez bizony rágalom, mert az öreg Gombai
nagyon jólelkű ember volt…
Maga József Attila megírta,
életrajzírói is megemlítik, hogy öcsödi évei alatt a falusi szegénygyermekek
életét élte. Néhányan emlékeznek még a községben rá, hogy játszottak együtt a
réten, vagy a „ligetben”, hogy őrizték együtt a disznót. Ennél több azonban
nemigen került elő. Felkerestük néhány ma is ott élő volt osztálytársát –
vannak még vagy 15-en -, akikkel az elemi iskola I. osztályába járt, de ki
emlékeznék vissza 44 év távlatából a 3237. számú menhelyi gyerekre, aki
semmiben sem különbözött még akkor a váncsodi iskolába – az iskolai anyakönyv
tanúsága szerint – szép számmal járó lelenctársaitól.
Páczai Mihály tanító úr nem él már, de
az anyakönyv megvan, és nem egy érdekes adalékkal szolgál. Az első sor rögtön
meghökkenti az olvasót. Különös játéka a véletlenek- önkénytelenül a „nomen est
omen” jut eszünkbe -, hogy ez az első sor csupán ezen az egy oldalon, nyomdai
hiba miatt, így hangzik: „A tanító(!) neve: József Attila”. A nyomdász nem
tudhatta, hogy csak egyetlen hibát követett el: kissé korán adta ezt a
megtisztelő címet József Attilának…
A mulasztás rovatai üresek ugyan, de az
érdemjegyek évközi alakulása mégis arra utal, hogy József Jolánnak van igaza,
mikor azt írja, Attilát alig-alig engedték el az iskolába. Nyilván ezt
bizonyítja a szorgalom karácsonyi 1-es jegyének romlása, valamint az, hogy
Attila számtanból nem mutatott fel valami jó eredményt. A „folyékony
olvasás”-ból azonban – a bizonyítvány szerint is –nem tartozhatott a rossz
tanulók közé. Ebben nagy része van az emlékezetes kalendáriumnak, melyet Attila
még Budapestre visszatérve is betéve tudott. A Gombai-család emlékezete szerint
a kalendáriumból analfabéta nevelőszüleinek kellett felolvasnia. A könyv bő
részleteket tartalmazott két Verne-regényből, a Sándor Mátyásból és Strogoff
Mihályból. Ezek voltak hát a költő első olvasmányai…
Az elemi iskola I. osztályának
elvégzése után, 1912-ben a Mama a két gyereket hazavitte Budapestre. Legjobb
tudomásunk szerint József Attila azóta nem is járt Öcsödön, de az ott szerzett
élmények nyilván kitörölhetetlen nyomot hagytak lelkében. Idézik ugyan egy-két
versét, egy-két során, de soha nem tudjuk kideríteni, hogy keserű szó, hány
elkeseredett mondat született – öntudatlanul is – az öcsödi évek hatására, az
öcsödi emlékek eredményeképpen.
A költő születésének 50. évfordulója
felébresztette a községet: április 10-én
minden épkézláb ember ott tolongott a két emléktábla leleplezésekor, a
József Attiláról elnevezett kultúrotthon kicsinek bizonyult annak az irodalmi
estnek megrendezésére,mellyel Öcsöd a költő emlékének áldozott. Ma már
számtalan jel mutatja, hogy a község „felfedezi” az egykori menhelyi gyereket:
összejöttek a volt osztálytársak, a község könyvtárosa nagyobb mennyiségű
József Attila-kötetet kér, mert mindenki verseit akarja olvasni.
Öcsöd ma már büszke rá, hogy abban a
földszintes, kis iskolában ismerte meg a betűt a magyar nép egyik legnagyobb
költője. Itt vetette papírra az első szavakat, az első mondatokat. Rövid
életében fegyvert kovácsolt belőlük; fegyvert az elnyomottak védelmére, az
elnyomók ellen.
Kisfaludi Sándor
Forrás: Jászkunság II. évf. 2. sz. 1955. április
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése