Panaszkodjam talán, hogy életem
Annyi zaklató bajjal van tele?
Vagy szidjam a világot, végzetet,
Hogy róka lett az emberek fele?
Nem én! – csak űzz, csak zaklass sors, ne félj,
Meg nem átkozlak téged én soha:
Mert igy szeretem én az életet,
Zaj- s küzdelemben, mint a katona!
Szép, szép a csendes holdvilágos ég,
S a tenger, midőn nyugalom fedi;
De ha csattog, villámlik, s mennydörög,
S ha bőg a hullám… hah! ez isteni…!
Menj a pokolba béke, nyugalom,
Te élet és kedély halál-moha!
Én igy szeretem, igy az életet,
Zaj- s küzdelemben, mint a katona!
Keblem tömlöcz. Benn vágyaim rabok,
Békétlenül csörgetve lánczukat;
S ki megmarjon, megfojtson, ha lehet,
Egy két jó emberem mindig akad;
Igy kívül belül zaj és küzdelem…
Kívül belül hullámok ostroma,
De igy szeretem én az életet
Zaj- s küzdelemben, mint a katona!
Áldott légy sorsom, hogy gondoskodál
E harczról, mellyben nagy kedvem telik;
Kiket rám uszítál: hogy marjanak,
Oh adj még mérgesebb fogat nekik;
S most jertek… vágjon földhöz, a ki bír,
Mert különben majd én vágom oda;
Igy, igy szeretem én az életet,
Zaj- s küzdelemben, mint a katona!
Forrás: Pesti Divatlap 47-dik sz. – Szépirodalmi közlöny a társasélet, irodalom és művészet körében. Második félévi folyam. Szerkeszti Vahot Imre. Pesten, nyomatott Beimel Józsefnél 1847. November 18-án
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése