Vannak, akiket pártolt az idő.
A láthatárra zajjal érkező,
a hadirendben érkező napok
hozzájuk álltak hirtelen,
mint fölkelt csapatok,
kiknek az idő dolgozott!
Várat vívott és toborzott, vidáman
gyúrta a lelkeket s a győzelem
eldőlt már ott, a portyázó csatákban.
Új március jő. Egy új, - áradó
sereg napjával egy új áruló!
Ha voltak, kiknek diadalkapu,
füstölgő bástya minden pirkadás:
nekünk új háború,
hullt zászló, gyult falu.
Az idő nekünk rontó hadak és
pestis, barátaim, tűz, áradás –
s hol a harang s a harangra a kéz?
Szikláról néztem kis népünk jövőjét.
Reménytelen vagyok, - miért hazudnék?
Utolsó emelkedésünk az árban,
óh, március, csak azért tornyosulsz már,
hogy rólad még tisztábban
és még messzebbre lássam
előre-hátra, mi előttünk-vélünk
védtelenül és némán elpusztult már
s pusztulni fog. Mert mi is csak beszélünk.
Forrás: Válasz 4. évf. 3. sz. 1937.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése