Kálmán Jenő (1885-1968): Négytől hatig

Vacsora után, amikor a férj visszavonult az íróasztalához, hogy a bélyeggyűjteményét rendezgesse, az asszony és udvarlója között a szokásos halk, szenvedélyes párbeszéd kezdődött meg. Rövid, gyors és pattogó szavak, a mondatokat be sem kellett fejezniök, úgyis megértették egymást.

- Nos?

- Nem.

- Holnapután sem?

- Talán.

- Biztosan!

- Azt nem ígérem.

Az asszony rejtélyesen mosolyog. Félig behunyt szemei többet ígértek, mint az a pár szó, amit mondott. az udvarló fejével a dolgozószoba felé intett.

- Fél tőle?

- Ettől?!

A nagy adag megvetés, ami ebben a szócskában összegyűlt, főleg a férj bélyeggyűjtő szenvedélyének szólt. Ha elvonulhatott csipeszei, tányérkái és nagyító üvegei mellé, ha elázott, ragadós, nyálkás, rovátkás papírdarabokkal pepecselhetett, akkor az egész világ megszűnt a számára. Az udvarló kétségbeesett mozdulatot tett.

- Hát akkor?

- Babonás vagyok. Előbb meg szeretném kérdezni a sorstól.

- Mit akar megkérdezni?

- Hogy helyes-e, amit tenni szándékozom.

- Csak nem fordul jósnőhöz?

- Talán…

Az udvarló most már határozottan dühbe jött. Hogy egy ostoba jósnő egy szóval tönkretehesse, amit ő hónapok kitartásával, elszántságával fölépített. Elvegye tőle ezt a gyönyörű, fiatal, kívánatos asszonyt, amikor már csak egy lépés választja el a kapitulációtól.

- Melyik jósnőhöz készül?

- Nem vagyok bolond elárulni.

- Muszáj okvetlenül jósnőnek lenni?

- Nem ragaszkodom hozzá okvetlenül. Lehet a véletlennek egy olyan intése is, amely megmutatja, hogy mit csináljak.

Az asztalra oda volt készítve egy pakli francia kártya. Ilyenkor szokták elővenni, amikor a férj a bélyegeivel volt elfoglalva. De inkább csak a látszat kedvéért kártyáztak, hogy azalatt erről az ő nagy kérdésükről csatározhassanak.

A kártya! az udvarló szeme megakadt rajta. Rekedten kérdezte:

- Mit szólna hozzá, ha…

- Nos?

- Ha a kártya döntene köztünk. Elvégre a kártyában is benne van a sors keze. Játszunk öt parti kaszinót. Ha öt közül hármat megnyerek, akkor holnap az enyém lesz. Ha maga nyer, akkor az lesz, amit maga határoz.

Az asszony szeme felvillant.

- Figyelmeztetem – mondta -, hogy én élet-halálra védem magamat. És ha nyerni találok, nincs fellebbezés!

- Nincs?

- All right, kezdjük!

A férfi ideges ujjakkal keverte a csomagot. Osztott. Nehéz, majdnem ellenséges csöndben játszottak. Ha az asszonynak sikerült egy poént hazavinnie, gúnyosan mosolygott. az első partit azonban az udvarló aránylag könnyen nyerte.

- Egy lépéssel közelebb vagyok magához! – mondta félhangon.

- Osszon! – válaszolta az asszony kissé ridegen.

A második partit megint az udvarló nyerte. A harmadik partiban gyors iramban kilenc poént szerzett, már csak kettő kellett volna, hogy a végleges győzelmet megszerezze, amikor a szerencse váratlanul az asszony felé fordult. Megnyerte a játszmát.

- Nem baj! – nevetett az udvarló -, nékem már csak egyet kell nyernem, magának még kettőt. Az én sánszaim határozottan előnyösebbek.

- Majd meglátjuk!

A negyedik partiban az asszony kerekedett felül. Erős küzdelem után kicsikarta a győzelmet a férfi kezéből. Vidáman nevetett.

- Kettő – kettő! Jön a döntő küzdelem.

- Margit, legyen irántam könyörületes! – suttogta a férfi.

- Maga választotta a kártyát, most aztán ne panaszkodjék. Különben még győzhet is.

Az udvarlón erőt vett az idegesség. Ismerte az asszony akaratát, már két hónap óta harcolt vele. Tudta, hogy ha ez a parti elveszett, nincs többé keresnivalója mellette. Izgalmában gyűrni kezdte a lapokat, egy nagy ütés előtt fölöslegesen sokat gondolkozott és bár a tendencia határozottan neki látszott kedvezni, egymás után két hibát is csinált.

Ez a két hiba volt az oka, hogy fej-fej mellett mentek előre. Mindegyiknek tíz poénja volt, aki a tizenegyediket megcsinálja, az nyert. az udvarló homlokán kövér izzadságcseppek fénylettek. Már éppen el akarta követni a döntő hibát, amikor hirtelen megszólalt mögötte a férj hangja?

- Mit csinálsz, te szamár? Vidd el a káró kilencest és a treff négyest és a tiéd a parti.

- Köszönöm – mondta boldogan az udvarló és beseperte a kártyákat.

- Nyert! – mondta az asszony és nyújtózva felállt.

Aztán a férj felé fordult:

- Van valami programod holnap délutánra?

- Egy filatelista gyűlésre megyek négy órakor.

- És meddig tart egy ilyen gyűlés?

- Eltart rendesen négytől hatig.

- Négytől hatig – ismételte az asszony és az udvarlóra nézett.

Forrás: Színházi élet  XX. évf. 12. sz. Bp., 1930. márc. 23-29.