Négyesy László: VII. Arany - Tanulmánya. Tankölteményei

Nem a való hát: annak égi mássa
Lesz, s mitől függ az ének varázsa.
Arany.

Arany epikai hangterjedelmét mindez a sokféle alkotás nem merítette ki. Veleszületett hanganyagát folyton nevelték érzékeny lelkének újabb élményei, de maga is állandó tanulmánynyal iskolázta s próbákkal fejlesztette. Így olyan nagy hangváltozatot találunk nála, a minőre epikusnál alig van példa valahol. Nincs két balladája, mely egy húron pendülne, s minden jelentékeny epikus költeménye máskép van hangolva. Izmos műszellemét beoltja a világirodalom legkitünőbb szellemeinek hatásával s ezzel a keresztezéssel új meg új stilusokat, új meg új változatokat hoz létre. Nincs magyar költő, a ki nagyobb tehetséggel ekkora kulturát kötött volna össze s a ki ilyen fejlett művészettel írt volna.

Már 1850 táján föltetszik költeményein az a különleges Arany-szerű művészet, melyben minden szó annyira jellemzetesnek, szükségképinek s mégis öntudatos ízléssel választottnak, magyar, de egyénien magyar veretűnek tűnik fel, s melyben a lélekrajz mélysége a forma tökéletességével szövetkezik. VÖRÖSMARTY-val együtt legkiválóbb nyelvművészünk. Kevésbé újító szellem, kevesebb új szólást teremt mint VÖRÖSMARTY, de a nyelvnek több meglevő szépségét használja fel, csiszolja ki és illeszti új foglalatba. Nyelve époly zengzetes, de plasztikusabb, jellemzőbb, tömörebb; formaművészete pedig magyarosabb, gazdagabb, fejlettebb, stilszerűbb.

A költői művészetre vonatkozó tanulságait néhány tankölteményben és számos elméleti dolgozatában is értékesítette. Már 1850-ben kifejtette a magyaros rímelés törvényeit Valami az asszonánczról czímű tanulmányában, ugyanekkor megírta Vojtina levelei öcscséhez czímű humoros tankölteményeit szintén a rímről, de a magyaros ritmusról is. Ez utóbbiról 1856-ban készítette alapvető értekezését (A magyar nemzeti versidomról), melyben feltünteti a magyar versben a belső ritmust, a gondolat ütemszerű lüktetését, s a mellett a magyar vers ütemeinek mértékeit rendszeresen elvonja a magyar zenéből. A kompoziczióra és inventióra vonatkozó vizsgálódásainak gyümölcsei: a Bánk bán tanulmányok 1858, mélyreható lélektani elemzésükkel: a Zrinyi és Tasso cz. akadémiai székfoglaló (1859), melyben az epikai hagyomány és az egyéni lelemény viszonyát fejti ki, más szóval az eredetiség kritikáját adja és ZRÍNYI eredetiségét TASSO-val szemben megállapítja; Naiv eposzunkról szóló tanulmánya középkori, elhangzott énekmondásunk bizonyítékairól 1863; Irói arczképek czímű jellemzései Gyöngyösiről, Gvadányiról és más írókról 1863-4. Mindez más czikkeivel együtt Prózai dolgozatai-ban van összegyüjtve. Végül a költői művészet lényegének, az eszményítésnek kérdéséről írt ép oly mély és szellemes, mint élvezetes tankölteménye: Vojtina arc poetikája (1861).

(Forrás: Arany - Négyesy Lászlótól - A költő születésének százados évfordulója alkalmából a Kisfaludy-Társaság ajándéka a magyar tanulóifjúságnak - Bp., Franklin-Társulat, Magyar Irod. Intézet és Könyvnyomda, 1917.)