Oh hogy szeretnék én egyedül lenni,
Egyedül lenni, egyedül lenni.
Ne bántson ember, hajsza, lárma,
Semmi, de semmi.
Oh éljek elhagyott, távoli bolygón,
Egyedül keringő, kihalt bolygón.
S jöjjön a boldog múlt emléke
Bűvös gomolygón.
Takarja el a földi szürkeséget,
A szürke, bántó, gyarló mindenséget.
S lehunyt szemmel lássak még egyszer
Minden szépséget.
Csak az arcodat láthassam ott egyre,
Csókoljam egyre, nézhessem egyre,
Amint felém nevet ezüstös ködből
Föl-föllebegve.
Mint napfény, csak a te szemed csillogjon,
Mint égbolt, csak szemed ragyogjon
S a boldogságnak délibábja
Még föllobogjon.
Tündököljön aranyözönben égve
S nehogy más kezét nyújthassa érte,
Mosolygó arcoddal zuhanjon
Kihalt bolygó, a vak mélységbe...
(Forrás: Vasárnapi Újság 64. évf. 1917. 51. sz.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése