Toma László (1883-1964): Nyárkeresés őszi ködben

- Vándor, ki vagy, ki búddal erre jársz?
E kérdés kondult, ködből, reszketőn,
Fülembe nemrég otthon, a mezőn,
Hogy ott bolyongtam, s vetkezett a hárs.

- Hogy ki vagyok, s mit akarok, feleltem
Nem is tudom, - csalt a falusi nyár,
De megkéshettem: köd tolong a kertben,
Tarlókról felém füst és pernye száll.
A nyári bálnak vége, vége, látom.
A földön csak lim-lomja hedereg.
A hang nagy-messze zeng el a határon,
A berket dér s szél gyéritette meg.
Falum felett is, amíg jöttem: álmok
Rég ittfelejtett fénypalástja lebbent,
De itthon már csak üszkös romja rettent
Álmaimnak, - faláról könyv szivárog.

- S nem láttad-e, riadt a felelet,
Ki őszre jősz, hogy a míg elbolyongtál,
Hogy hervadt ősszé nemcsak egy, de sok nyár
S egész falud hogy megöregedett?!
Találkoztál bús, fáradt férfiakkal -
S meg nem ismerted cimboráidat.
S jött sok anyóka, szikkadt, mint a tar galy,
A hátuk görbedt, gond és kor miatt.
Ezek nevettek nemrég, mint menyecskék -
S te mégis itt most nyaradat keresnéd?
Te balga, értsd meg, órád már ütött.
Hogy megalázkodj - - 

És a köd mögött
Ekkor valóban óra vert, s bolondul
Amennyi évem: épp harminchatot
(Háromszor tizenkettőt) kongatott.
S egyszerre láttam, minden halni indul.
Szél jött s a fákról minden diszt levert;
Megtépve, dultan nyöszörgött a kert.
Kuvik kiáltott, varjuraj koválygott
A mező felett; jaj töltötte be
A levegőt s a gödrök és az árkok
Vizéből vér volt, bűzölgő epe.
Veszett ebként s bitangul hagyott mult
Sarkamba támadt, üztem: - annyi volt!
A temetőben minden sir kifordult,
S rám levigyorgott valamennyi holt. - - 

Forrás: Székely Nép LXI évf. 287. sz. Sepsiszentgyörgy, 1943. dec. 19. vasárnap