Kis örömök, mindennapi kis események és nagy
szenvedélyek, érzelmek költője volt Giacomo Puccini, aki a toscanai Lucca
városában született, ahol ükapja, dédapja, nagyapja és apja a dóm orgonistája
és zenetanára volt. A gyermek apjától és egyik nagybátyjától kezd zenét
tanulni, de hamarosan túlnövi mestereit. Felveszik a luccai, majd a milánói
konzervatóriumba. Milánóban ösztöndíjat kap. 1882-ban elnyeri a konzervatórium
érmét és a „maestro” címet. Mestere, Ponchielli egyengeti útját a színházak és
a Ricordi kiadóvállalat felé.
Első operája, a Lidércek (1884) Ferdinando Fontana szövegére készült. Verdi
elismerően nyilatkozik róla. 1889.
április 21-én a milánói Scalában került színre második operája, az Edgar. Az ifjú maestrónak nincs sikere,
de fejlődésében az Edgar fontos lépcső.
1893. február 1-jén a torinói Teatro Reggióban
zajlott le első sikeroperájának, a Manon
Lescaut-nak a bemutatója. Az opera szövegét Giuseppe Giacosa és Luigi
Illica írta Prévost abbé kisregénye alapján. Puccini kezd magára találni, és
operájának sikere egyre fokozódik. (A mű magyarországi bemutatója 1894-ben
vált; a librettót Radó Antal fordította.)
1897. május 6-án Velencében mutatják be első
mesteroperáját, a Bohémélet-et
(Magyar bemutatója 1905-ben volt, szintén Radó Antal szövegfordításában).
Ebben az operában már minden tökéletes. A
legszebb olasz hagyományokat folytató érzékeny zene, a tökéletes ember- és
jellemábrázolás, a festői hangszerelés. A librettó Henri Murger francia író Jelenetek a bohémek életéből című művén
alapul. A már jól bevált Luigi Illica volt a dramaturg és Giuseppe Giacosa a
költő. Puccini nagy csatákat vívott velük, amíg elérték a kívánt szintet és
hatást. Fontos mű, aminek minden előadása bearanyozza életünket. Csak a
zenetörténeti precizitás kedvéért jegyezzük meg, hogy egy évvel Puccini operája
előtt már előadatott Ruggiero Leoncavallo egy Bohémek című operát, de ez Puccinit nem zavarta, hiszen Manon Lescaut-jának is volt elődje
Jules Massenet tollából.
1900. január 10-én a római Teatro Costanziban
mutatták be Puccini második
sikeroperáját, a verista zenéjű Toscá-t.
A szöveget Victorian Sardou francia szerző drámája nyomán Illica és Giacosa
írta. (Magyarországi bemutatója 1903-ban; Várady Sándor a librettó fordítója.)
Csak Puccini erős drámai érzékének köszönhető, hogy a mű nem lett grand
guignol, hiszen a darab végén jószerivel csak a súgó marad életben, meg néhány
mellékszereplő. Az erőteljes, nyers, de sosem durva zenei kötőszövetbe finom
lírai kitérők vannak beleágyazva, szinte patikamérlegen adagolja Puccini a vad
és a lírai zenét. Operái közt a Tosca
és A köpeny csatlakozik a realizmus
verista irányzatához, Mascagni Parasztbecsület-éhez,
Leoncavallo Bajazzók-jához, de
felülmúlja őket. Bizet Carmen-jével
áll egy szinten a Tosca, és ezzel igen sokat mondtunk.
1904. február 17-én a
milánói Scalában kerül bemutatásra a
Pillangókisasszony, és nagyot bukik. (Magyar bemutatója 1906-ban volt,
Várady Sándor fordításában.) Puccinit nem keseríti el a fogadtatás, rövidít,
változtat, átcsoportosít, és a következő előadások óta a mű biztos siker. A
maestro kedvenc műve. A librettó alapja az amerikai David Belasco elbeszélése,
melynek dramatizált változatát Londonban látta Puccini, s rögtön megragadta a
szenvedő s önmagát elemésztő kis japán lányka tragédiája.
Puccini ez idő tájt szeretett bele egy
nagykereskedő kétgyermekes feleségébe, Elvira Gemignaniba, leánynevén
Bonturiba. Együtt élnek, majd a férj halála után (1904) összeházasodnak.
Puccini szép és gazdag s főleg világhírű féri volt, a nők bálványa, ő azonban
jobban vágyott a békés otthonra, mint a kalandok izgalmára. Nyugalomra volt
szüksége. Szép házat vett Torre del Lagóban, ott dolgozott, vadászgatott, kedvelte
az autózást, többször szenvedett balesetet, de a sebesség varázsától nem tudott
szabadulni. Hírneve túlnőtt Európán, 1910.
december 10-én a New York-i Metropolitan operában Toscanini dirigálja új művét,
A nyugat lánya című opera-westernt,
hatalmas sikerrel.
Szinte felderíthetetlen ma már, miért írta meg A fecske című félig opera, félig
operett művét, amely nagyot bukott. Következő alkotása egy zenei hármas oltár,
három egyfelvonásos opera: A köpeny,
az Angelica nővér és a Gianni Schicchi. Egy párizsi horror,
egy apácaidill és egy harsány reneszánsz komédia egyetlen este Ezek is New
Yorkban, a Metropolitanban kerültek színre 1918. december 14-én, óriási
sikerrel. Rómában a siker még fokozódik a következő évben. A három mű közül a Gianni Schicchi a vígoperák gyöngye,
sokszor társaitól különválasztva is előadják, más művel párosítva A köpeny szövegét Giuseppe Adami, az Angelicá-ét Giuseppe Forzano írta, aki
egyszersmind a Dante ihlette Gianni Schicchi librettistája is. (Hazánkban
1922-ben mutatták be, a fordító Nádasdy Kálmán.)
Utolsó operáját, a Turandot-ot Puccini nem tudta befejezni, a Liu halála jelenet végére érve ő is elhunyt Brüsszelben; gégerák
vitte el. A mester vázlatai alapján Franco
Alfano fejezte be az operát. Bármennyire átélte is a mester zenei világát,
az utolsó jelenet bizony sajnálatosan halvány. (Nálunk 1927-ben volt az
ősbemutató, Lányi Viktor fordította a szövegkönyvet.)
Puccini A
nyugat lányá-ban, a Gianni Schicchi-ben
és főleg a Turandot-ban teljesen
megváltoztatta zenei nyelvezetét. A westernben nyers, ugyanakkor Minnie alakját
festve gyengéd, a Gianni Schicchi-ben apró, igen jellegzetes elemekből rajzolja
meg a szereplők karakterét. Igazi miniaturista. A Turandot-ban áthágja a
hangnemi korlátokat, hatalmas apparátust vonultat fel, de gyengéd kamarahangot
üt meg a miniszterek tercettjében és Liu jeleneteiben. Teljesen uralja Debussy
új harmóniáit, Richard Strauss mamutzenekarát. Bensőség és színi hatás vezérli
tollát. Sokan el akarták vitatni tehetségét, sikereit, de helye ma már sziklaszilárd
a színházak repertoárjában, s a sznobok hallgatnak, vagy legfeljebb nem mennek
el az előadásra, ha Puccini-művet adnak. Az „egyszerű emberek” ezzel szemben
mindig megtöltik a színházat, és ők vannak többségben.