Odaadnám akármi pénzem,
vagyonom, ha volna, egészen,
ha csak egy percre is levenné
kezét torkomról a halál
s ne válnék minden félelemmé
ami egyszer utamba áll.
Kuvikot látok a madárban,
fagyott patakot lanyha nyárban,
kihűlök asszonyom ölében. –
Várom: mikor lép már elébem
a Szörny és mikor fojt agyon!
Intések, jelek, jelenések
kendergőzétől vagyok részeg,
bódultan kapkodok utánad,
de csak képzellek, nem vagy itt.
Iszonyodom. A test kifárad.
Lelkem növeszti árnyait.
Mosolyogj rám, napom! világom!
varázsigéket szólj a szádon!
vonj ki e sűrű borzalomból
mielőtt még megdermedek!
Bujtass el, ments meg önmagamtól,
ringasd el félős gyermeked!
Forrás: Vigilia VIII.
évf. 1942. március
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése