A dalnak vége, minden hasztalan,
Már nincsen jajszavam.
Égő szemembe tettem én hamut
És várok, mint a régi vértanúk.
Csak arra várok, égjek a tűzön.
Minden barátom elűzöm.
Vad kínomat ne lássák emberek,
Se angyalok, ha innen elmegyek.
Gonosz világon voltam hontalan,
De megadom magam.
S mint rossz örvényben hörg a rossz úszó,
Úgy hördül bennem ez a búcsúszó.
Ki megfagytál a népek tavaszán,
Isten veled, hazám!
Minden reményem végképp odavan,
A dalnak vége, minden hasztalan.
Leválok a világról, mint levél.
Jaj, megbűnhődtem mindenért.
De minden sebemet eltakarom,
Se bánatom, se átkom, haragom.
Már nem köt ide semmi kötelék,
Isten veled, te nép!
Nem voltam itten élve-halva jó,
Az én dalom nem volt ide való.
Holtomban ne is emlegessetek,
Ha semmi sem leszek,
Ha porladok a pattogó tűzön
És hozzátok már nem lesz több közöm!
Forrás: Vigilia VIII.
évf. 1942. március
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése