2018. aug. 2.

Szelestey László (1821-1875): Bucsura térő anyámhoz




Eltávozol, tehát eltávozol?
Lelkemnek édes boldogsága te!
Irányt utadnak szent hited mutat,
S hitednek üdvezít vezérlete.

Imádkozásban töltöd napjaid,
Míg én hiven te rólad gondolok;
Imádkozásod hóditó leend,
Hogy vissza zengnek rá az angyalok.

O bár mehetnék én is el veled –
Kitárnám ottan feldult lelkemet,
S letérdepelve a hit oszlopán
Ki esdekelném üdvességemet.

Kiesdekelném a dicső jövőt,
Mellyben örökre egyesitene,
Egy árva népet s árva nemzetet
Az édes hitnek áldott Istene.

De engem a sors most lekötve tart;
Veled csak sóhajtásim szállanak,
Olly hű tanúi távolomban is
E vérező sziv lángcsatáinak. –

Pályád szelid lesz, mint a mennyvilág,
S e pályán lelked kéje isteni;
O! mond, ez égi élv szent karjain
Nem fogsz-e engem elfelejteni?

Emelsz-e értem egy szelíd imát?
Hogy e szivet, melly éretted remeg,
Melly mondhatatlanul tisztelni tud –
Hitében a jó Isten áldja meg!...

Mit kérdem azt?... emelj e nemzetért
S emelj e népért… o, mert vétkezett,
Midőn az égről s önmagárul is
Vad mámorában megfeledkezett. –

Erénytelen hon nem lehet szabad,
S hit nélkül, nemzet hol virágozott?
Illy nemzet önmagának átka csak,
Illy nemzet sorsa mindig átkozott…

…Imádkozzál: legyen virágozó
A szűz erény iránti tisztelet;
És hit malasztja árnyékolja őt,
Hit nélkül nemzet boldog nem lehet!

Forrás: Őrangyal. Szerkeszti: Sujánszky Antal. Pesten, kiadja Emich Gusztáv 1845.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése