2018. aug. 3.

Lisznyay Kálmán: A hit ereje




Hol a gazdag tavasz tőn
A Mátrabérczen át
Az élőfák fejére
Sötétzöld koronát.

Lombéjelű vandonban,
Mohos topoly megűl,
Az erdők réme pislog,
Titkon, szünetlenűl;

Egy embervéres ingű
Embertelen zsivány,
Kinek bün és halál leng
Minden pillantatán.

Az országút tövében
Most rablólesben áll,
Hogy meztelenre fossza,
Kit védtelen talál.

Derékszíjában tartja
Fölhúzott pisztolyát,
Kezében zord szekerczét,
S gyilok kifent vasát.

S vár, mint az éhes holló,
Kémlelve zordonan;
Szól, s száján a gyehenna
Ördögbeszéde van:

„Ezüst, arany ha lenne,
Csitítni vágyamot,
Lelopnám a magasból
A holdat és napot.

S éjjel, midőn lenézi
Kezem műtételét,
Kióltanám boszumban
A csillagok tüzét.

S ha van, ki fölriasztja
Lelkem bűnmámorát,
Kiűzném e világból
Az úristent magát.” –

S alig-hogy szitkozódik,
Az országút porán,
Jó messze még, sietve
Jön egy sugár leány.

E völgy vándorgalambja,
Szentkút felé röpűl,
Áldó teljes bucsúra,
lelkének üdveül.

Mellén a Jézus képe,
Nyakában olvasó,
Szívében a szelíd hit,
A léleknyugtató.

Ő jött. S a szörnyü rabló
Az országútra áll,
Elszedni a leánytól
Mindent, a mit talál.

Ellopni a leányszív
Legdrágább gyöngysorát:
Szemérmét, s a szüzesség
Egyetlen csillagát.

Mit vissza nem teremthet
Soha nem föld, sem ég!
És mindezért a rabló,
Szilaj vágyakban ég.

De már, imé alighogy
Utána lépdegel;
A lányka, egy feszület
Előtt letérdepel.

Keresztet vet magára,
A tiszta égre néz,
S ajkáról, az imádság,
Úgy foly mint égi méz.

Az istennel beszélget,
Arczán szent báj vala,
Talán e szendeszép hölgy,
A vallás angyala?...

Nyílt homlokán a lélek
Szentsége mosolyog,
Midőn a szörnyü rabló
Melléje sompolyog.

Titkon csodálja, nézi:
- A lány az égre int,
S szent elmerületében
Feléje sem tekint.

S a mint imája közben
Könyörgé a leány
Óh ments-meg a gonosztól,
Mindenható atyám!”

- A rabló képe sápad,
Küzd, nyugtalankodik;
S szeméjelén a villám
Holdfénynyé változik.

A puszta légbe lőtte
Felhúzott pisztolyát,
Gyilkát a földbe szúrta;
S mondott első imát.

S az első hév könyörgés
Átjárt szivet, velőt;
S az égi hit varázsa
Megtéritette őt.

Oltárt emelt szivében,
Istennek szentelé;
S minden szívdobbanása
Lépés a menny felé! -

Forrás: Őrangyal. Szerkeszti: Sujánszky Antal. Pesten, kiadja Emich Gusztáv 1845.