2018. aug. 2.

Bérczy Károly (1821-1867): Két béna




Jót-roszat megosztva e világon
Három kézzel járnak három lábon.

Üresen lóg a zeke bal ujja,
A másik meg fa-mankóját húzza.

Mert a láb, mit igy pótolni kellett,
Eltemetve van Kápolna mellett;

S mert a kéz, mely nincs a zekeszárban
Isaszegnél maradt a csatában.

Nem csoda, hisz mindig előljártak,
Nekimentek az ágyu torkának;

Ritkán lőve, csak szuronyt szegezve
Rohantak a biztos győzelemre.

Nem értették a gyáva szót: hátra!
Hátokat az ellen soh’ sem látta;

Ámde arczok szinte elsötétült
S barna most is a csaták füstjétűl;

Pedig az arcz nem rég oly piros volt
S oly vidám, mint hajnalban az égbolt;

Viseletük délczeg és negédes,
Egyik-egyik még alig húsz éves!

S most mindkettő isten nyomoréka,
Nincs kenyere, nincs hona, hajléka.

Nem koldulnak, arczuk is kiégne
A kemény szó sértő szégyenébe;

De ha részvét hangján kérdeztetnek,
Büszke öntudattal igy felelnek:

„Érdemjelül piros sapkát viselünk,
Kilenczedik zászlóalj volt a nevünk.”

S ki az a ki üresen bocsássa
Azt, kinek a harczban nem volt mása?

A jótétet megköszönve szépen,
A két béna ismét tovább mégyen.

Jót-rosszat megosztva e világon,
Három kézzel járnak három lábon.

Forrás: A szabadság lantja 1873 – Költemények az 1848-49-ki függetlenségi harcz idejéből – Kolozsvár 1873.