Éj, a legsötétebb éj vala,
Fáklya nékül járt az ész maga;
S mert gyakorta bűnbe sülyedett,
Sírt a gyászos elbukás felett.
Látta Isten mint bolyong az ész
Míg a szörnyü bűnözönbe vész;
Látta, és magas kegyelmivel
Halmozá a föld lakóit el:
Küldte szent fiát világ gyanánt,
A ki fölnyitá az üdvkorányt,
És eloszlott a nagy észhomály,
Mint az éj a nap surágirnál. - -
S már az ész nem is bolyong vakon,
Nem kell járni kétes útakon,
Itt az égi fáklya! itt lebeg,
Jézus onnan égve hozta meg.
S most az ész a fáklya fényinél,
Fölvidúlva bizton útra kél,
És utjában egyre zeng e szó:
Hála néked szent Religio!!
Forrás: Őrangyal. Szerkeszti: Sujánszky Antal. Pesten,
kiadja Emich Gusztáv 1845.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése