2018. júl. 2.

Varga Lajos (1887-1967): Falióra




Ott függött már szobánk fehér falán,
Mikor életre hívott jó anyám.
Ketyegte fürgén a munkát, a rendet
S szívem dobbant, ha mély ülése zengett.

És amíg mérte lassan az időt,
Lelkemnek sötét-tollú szárnya nőtt
S lepkés, vidám rétek hiába hívtak,
Elkívánt tőlük már korán a tik-tak.

Széthullott rég a bölcsőm fája már,
Maholnap tiszta csendek tája vár,
Anyám is elment halk angyali szóra.
(Azóta versz csak mély ütéssel, óra!)

A szívem ég, a lelkem máglyatűz,
Az óra kerget, lázból lázba űz
S míg sarkantyúzom a futó világot,
Minden tik-takkal elvisz egy virágot.

(Forrás: Napkelet 9. évf. 10. sz. 1931. október 1.)