2018. júl. 29.

Sziklay Ferenc: Jóságért való imádság




Istenem, Te jó vagy és mindenható.
Bölcsességgel teljes végtelen nagy elméd.
Jóra szántad mind, mi él, ki földlakó,
Add meg nékem is a jóságod kegyelmét!

Add, hogy jó legyek s ne tudjak róla – én!
hogyha jót teszek, ne tudjam, mért csinálom,
Öntudatlanul szeressek, mint a fény
S mint a boldogító, tiszta, édes álom.

A virágnak adtál színt és illatot,
Önmagáért él a szirmán, kelyhe mélyén,
Egyaránt vígasztal látót és vakot
S jónak és gonosznak mézet ád bibéjén.

Én se nézzem, hogy ki ellenség, barát!
Add, hogy egyaránt szeressek minden embert,
Rontsd le rólam önzésem üvegfalát,
Mely miatt a szívem megtárulni nem mert.

Mert mit ér a kőbe, sárba zárt arany,
Mely sötéten rejtezik a föld ölében?
Minden érték épp’ olyan haszontalan,
Hogyha meddőn él az emberek szívében.

Érzem én, hogy adtál kincseket nekem,
Lelkem mélyén szűzi tisztaságban élnek,
Válts föl engem aprópénzre, Istenem,
Hadd jusson belőlem mindenik szegénynek!

Add, hogy nap legyek, sugárzó tiszta láng!
Nem azért, hogy népszerűség rítusával
Hódolatra bírjak balga, sok pogányt
S küzdjek önmagamban vad, hiú tusával:

Más szívekben keltsen zsendülő csirát
Jóságod belőlem áradó csodája:
- Önmagáért színes, illatos virág,-
S azt, ki adja, ontja, senki meg se lássa!

Forrás: Uj Magyar Museum I. kötet I. füzet. Kassa, 1942.