2018. júl. 4.

Széfeddin Sefket bej (1913-1967): Márvány-sors




Egy tömb: a titkok mélye lenn
az Istenlátta mélyeken.

Megalkuvó;a sorsra vár
a csákányra, mely rátalál.

Felette erdő, tó, halom…
s fény szökken át az oldalon.

A lét fenn bűvös körmenet
a völgy ölén, a völgy felett,

Hol Május ver tündér hidat,
a Májust mégis sejti csak…

Ott ringva röpdes pár szirom,
kék léghajók a pázsiton,

Arany sugártól rezzenők,
rá mély éj fátylaz szemfedőt

S valami vonja fölfele…
a fölszín bús bűvölete?...

Vagy tán a nyugtalan sudár
barangoló arany sugár?...

Hűvös homályú műterem:..
valami vonja szüntelen.

A földi élet mágnese.
Nekünk teher. Neki mese.

S mi azt mondjuk, hogy nincs szíve
pedig a sorsunk irigye

A szíve érző ős darab,
mélyéből száz ritmus szakad

És sokszor fáj és úgy dobog,
mint a miénk, úgy búg, zokog.

S egy nap lehet, majd célhoz ér
a döngő roppant csáklya él…

S hivatott szent véső alatt
megtestesül, lesz hős-alak.

S egy győzedelmes szép napon
elénkbe áll kápráztatón:

Nézzétek, kész vagyok, remek;
térdre előttem emberek!...

Kolozsvár, 1931. IX. 20.

(Forrás: Napkelet 9. évf. 11. sz. 1931. november 1.)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése