2018. júl. 10.

P. Szathmáry Károly: Az ország sebei (könyvismertetés)





(Regény 4 kötetben. Pest. 1871. Az „Athenaeum” kiadása)

P. Szathmáry Károly legújabb regénye, mely néhány nap előtt jelent meg, az 1848-49-ki szabadságharc korában játszik. A mű hátterét az erdélyi szomorú események: a fölbujtogatott nemzeti gyűlölség véres képei alkotják,s ezekből domborul ki egy család érdekes tragédiája, társadalmi oldalát képezve a túlnyomólag politikai irányú regénynek.

Napjainkban,midőn a politika a társadalom minden osztályában utat tört magának s az általa keltett izgalom a szív szenvedélyeinél is erősebb: jogosultságát többé a művészet termékeinél sem lehet elvitatnunk. Ha nem adunk is teljesen igazat a görög bölcsnek, ki azt állítá, hogy az ember politikai tevékenysége a legnemesebb: a politikától kicsinylőleg a művészet terén sem fordulhatunk el, miután Dante és Beranger megmutatták, hogy a politikai elem a nagyszabású époszban s a kis igényű dalban egyenlő jogosultsággal szerepelhet. Sőt a jövő aesthetikája egykor, véleményünk szerint jelentékeny helyet jelöl ki a politikai regénynek. Korunk eszménye: szabad ember a szabad államban, s a költészet csak hiatását teljesíti, ha ez eszményt alkotásaiban megtestesíteni igyekszik. És erre mint legszélesebb és legruganyosabb műalak: a regény legalkalmasabb. P. Szathmáry Károly szintén politikai és társadalmi kérdések tárgyalását tűzte ki célul legújabb regényében, az „Ország sebei”-ben. A nemzeti gyűlölség sötét rajza mellett a társadalmi előítéletek áldozatát tünteti föl regényének hősében, s e képek egy egész korszak arculatát tükrözik vissza magasztos törekvéseivel, áldozataival és vívmányaival egyetemben.

A négykötetes regény a szabadságharc első fellobbanásánál kezdődik s ama sötét, gyászos korszakban ér véget, midőn reményeink megsemmisültével az egész nemzeten tétlen zsibbadás vett erőt; az idegen hatalom kiölni igyekezett minden hazafiúi érzelmet, s békók közé szoríták a szabad szót. Ez időköz tarka eseményeit párhuzamosan festi Szathmáry a regény tulajdonképpeni meséjével, melyet kivonatozni nem lehet e soroknak föladata. A tárgy oly közeli és mindnyájunkat mélyen érdeklő, hogy nem csodálkozunk, ha szerző néhol aprólékos részletekbe bocsátkozik s inkább a történész, mint a regényíró szemeivel tekinti az eseményeket. Leginkább érezhető ez regényének első kötetében, hol az események folyama csak lassan indul meg s minden lépten-nyomon csábító részletekkel kínálkozik. A regényírónak e helyeken csak addig lehet megállapodni, míg rajzolásuk céljára közvetlenül szükséges, a történész azonban, kit nem kötnek meg a széptan szabályai, minden egyes mozzanatnál tetszése szerint időzhetik, sőt kell is, hogy időzzék. P. Szathmáry Károly sokszor a történész szerepét veszi föl, s ilyenkor éreznünk kell, hogy kitérései minden érdekességök mellett is szétfolyók és bővek a regény keretéhez képest. A regény tulajdonképpeni fonala gyakran a mellékesemények tömkelegében téved el.

A mese medrét, igazán véve csakis a második kötetben találja meg, midőn aztán csak kisebb kerülőket téve közeleg befejezéséhez. A compositio itt már tisztább, szabatosabb, s mindamellett is érdekes mozzanatokban bővelkedő. Szathmárynál nem találunk erős phantáziát, mely pazarul tudná kiszínezni a részleteket, de leírásain jótékony melegség ömlik el, s alakjai iránt föl tudja kelteni érdekeltségünket.

Hőse: az önerejére támaszkodó Solymosi rokonszenves vonásokkal van elénk vezetve és az öreg gróf Sárdyban ama régi arisztokraták példányképére ismerünk, kik bár az újabb kor áramlatával szemben is megtarták álláspontjukat, szilárd elvhűségük által bennünk tiszteletet gerjesztenek. Ez alak rajza különösen sikerült Szathmárynak. Midőn a csőcselék nép elől menekülni kénytelen, nem kincseit, hanem elhalt nejének arcképét menti meg, s midőn a vihar elvonulása után újra fölkeresi birtokát, a pusztulás képét a földúlt ősi sírbolt előtt látja legmegrázóbb alakjában. Ez utóbbi hely elegikus hangulata különösen mély hatást gyakorol az olvasóra. Költői szépség tekintetében nem áll hátrább a negyedik kötet első fele sem, melyet két megtört szívnek tragikuma foglal el.

Az „Ország sebei”-ben értékes művel gazdagodott regényirodalmunk, s mi örvendünk, hogy a könyvpiacon az idén már két oly eredeti termékkel találkoztunk, mely nem a nagy tömeg ízlésének hízeleg, hanem művészi öntudatossággal igyekszik megoldani föladatát. Szegfi Mór már előbb ismertetett társadalmi regénye és P. Szathmáry Károly új műve oly termékek, melyekben a hétköznapin túlszárnyaló fölfogással s eszmei tartalommal találkozik az olvasó.

Forrás: Figyelő – Irodalmi és Szépművészeti Lap I. évf. 10. sz. – Szerkeszti: Szana Tamás – Kiadja Aigner Lajos Pest, 1871. március 8.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése