Istenem, de szép volt. De kár, hogy elmúlott.
itt fenn a hegyek közt nyírfák arany-pénze
Már mind földre hullott.
Im eljött ideje lassú hervadásnak,
Eljött az ideje kincses forró nyárért
Szép hálamondásnak.
Én édes Istenem, köszönet a nyárért,
Kék csillagvirágos, fürtös enciánért,
Gyöngyöket pergető patakcsobogásért,
Barna szárnyú, büszke héja-vijjogásért.
Köszönöm vad szirtek violaszín mélyét,
Zúgó fenyveseknek illatos sötétjét,
Messzi völgyek drága, szétterített selymét,
Sziklán ringatózó harangvirág kelyhét,
Csodálatos tükrét zord, sötét tavaknak,
Fehér szikrázását szirti szűz havaknak.
Köszönet a nyárért, arany napsugárért,
Ezüst holdsugárért, harmat gyémántjáért,
Hátam mögé dobált ezer sötét gondom
Elnémulásáért.
Köszönöm mennykövek érces dördülését,
Köszönöm a tücskök csendes cirpelését,
Villámok mértföldes szörnyű lobogását,
Pásztortüzek méla, messzi csillogását.
Hála legyen hajlott, sokszemű kalászért,
Hála legyen Néked édes szabadságért,
Vidám kabócáknak fürge ugrásáért,
Fűbe hemperedő csikó-boldogságért.
Fogadd hál’dásnak elszállt kurjantásom,
Fogadd imádságnak most elbúsulásom,
Szent kezeddel tarts meg új nyár nyílásáig,
Most segíts, - oly nehéz, - lombok hullásáig.
Búcsúzó szemekkel simogatok végig
Szirtet, hegyet, völgyet,
Köszönöm, Istenem, köszönöm az első
Fájó őszi könnyet.
(Tátra, szeptember)
Forrás: Uj Magyar Museum I. kötet I. füzet. Kassa, 1942.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése