2018. júl. 18.

Nyáry Andor: Az én embereim (könyvismertetés)




Horog János egy este hasztalan mondta az asszonynak: „Elolthatod a lámpát!” A menyecske akaratoskodott: „Fújja el maga!” A gazda mérgében a lámpára csapott. Szétfolyt az égő petróleum s egyszerre lángban állt az egész ház. Reggel lett, amire eloltották a tüzet. Reggel az asszony a gyerekek közt elgondolkodott, hogy miért is nem akarta eloltani a lámpát… Persze, vidámabb tanulságok, esetek is vannak Nyáry Andor novelláiban. Ilyen a Csutorás Vendel szomszédé, aki ugyancsak túljárt Kopacsek vendéglős eszén: eltagadta, hogy megkapta a pénzét, - tagadhatta, mert nem volt rá tanú. Pintér János meg a fiskálist tette lóvá hasonlóképpen. Pintér gazda a pénzt – mind a négyszáz pengőt, amivel az ügyvédnek tartozott volna – a templom új harangjára adta. „Hadd emlegesse meg a prókátor, ha harangszót hall.” – Értő, paraszti vonzódással, aprólékoskodva szemléli Nyáry Andor az embereinek tetteit-dolgait, a dunapentelei szomszédok egy-egy komótos vagy ravasz cselekedetét. Kedveli az anekdotaszerű, jóízű karakterizálást. Tartja a népiesség régi stílusát,mely azonban műnaivitásával néha mesterkélten hat. Jobban bízik az ötletek tetszetőségében, a fordulatok érdekességében, mint természetes írói ösztönében. A beszédes elevenséget, a jó színeket nem kell nagyon keresnie. („Panni tejarcú, finomtestű leány volt, dereka hajlott, mint az idei nád.”) Kár, hogy stílus az ilyenekben a közhelyeket sem kerüli el.
László István

(Forrás: Napkelet 9. évf. 10. sz. 1931. október 1.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése