2018. júl. 2.

Mécs László: Egy májusi éjszaka balladája




A holdsarló: halálos élű penge.
A szív gyarló, gyakorta gyatra, gyenge.

A bagoly mint a rontás réme repdes.
A mátka, alszik. Kertje szűzi, rendes.

A szerelem-patak zeng szöktetőjén.
A vőlegény álmok toronytetőjén

holdkórosként megy szédítő magasba:
a csillag-méhrajt gyüjti gyémánt kasba

és mézet csal ki minden földi gondból
s rajong s a mérföldeken túlra gondol.

A messzeségbe csókokat dobálgat
s a lány kertjében liliommá válnak.

Ó liliom!! lehelet-lenge porzó!
- Erdőben lappang a gyönyör-vadorzó,

a holdsarló kezében vérre vágyik.
A szív gyarló egész a síri ágyig.

A gyönyör aljas: észt, szemérmet, orzó!
Az erdőből fut a gyönyör-vadorzó,

nyelvét lógatja vérebként a ágya
s belesarlóz a liliomos ágyba.

A liliomok láthatatlan vére
hull, hull a szerelem-patak vizére,

mely sorsokat sodor. A szív ma gyarló
kis bűn-motor. A hold sátáni sarló.

(Forrás: Napkelet 9. sz. 1931. szeptember 1.)