2018. júl. 4.

Lőrinczy György: Az egyetlenegy




Ha boldog vagy a világ olyan szép!
Virágos kertre mosolyog az ég;
Távlatok bércek, völgyek, ligetek
Mámorba ejtik a képzeletet.
Millió csillag az égboltozaton...
Vihar zúgását, a szellő sóhaját
Magam is sokszor mélán hallgatom.
De ha beborul, a vihar üvölt,
A szép világ is más álarcot ölt,
Nyájas otthonunkba kísértetek,
Bánatok, fájdalmak telepszenek.
Remegve kérdjük hogy mivé formáltad
Balgatag ember, tűzhelyed tanyádat,
Mit Isten örök otthonul adott!
Balgán hiszed, hogy a nagyvilágot
Balgaságoddal, hogy te majd megváltod!
Mert két Megváltó nincs, nem is lehet,
Két Mindenható, két - Egyetlenegy,
Akiben van, akiben megtaláltam
Mindazt ami fönséges, mi hibátlan.
A hűség, a magaföláldozó
Eszményi álom, a boldog való,
A léleknek szánt égi adomány,
Bölcsesség, jóság, hit és tudomány,
Pacsirtadal és altatózene,
Szilaj rajongás, lágy dajka mese:
Egyetlenegy csak ő maga lehet;
A nagy mindenséget beragyogó
Erő, áldás : az örök szeretet !

Bujdosó csillag a nagy zűrzavarban
Olyan csak egy van !
Ahol ragyog, ott csodákat mível ;
Mindenütt csodát tesz mindenkivel ;
Veszélyből megment, küzdésben segít,
Ápol, fölnevel, meggyógyít, megenyhít;
Hatalmát érzed, érzed, hogy lángol,
Verőfényből, felhőből, napsugárból,
Őrködő mosollyal vigyáz ránk
Ő, a szeretet; az, édesanyánk !