Az az ohajtásod: zengjen meg a tavaszt…
Meleg sugár lombot hajt, bimbókat fakaszt;
Elrejtve zengi a hű csalogány dalát,
A szellő illatos, mely kertem lengi át.
De mind ez lantom nem hangolja dalra már;
Hja! elmult tavaszom
és most lankaszt a nyár, -
Bár egykoron én is kergettem a lepét,
s merengve lestem a csalogány énekét.
Remény lombjaiból kötöttem koszorút;
Öröm rózsáival volt elhintve az út;
Hold, csillag, és minden dalt súgott körülem:
Szivembe béke, hit, remény és szerelem.
A koszorú elszáradt, az út puszta lett;
A madár is abban-hagyta az éneket.
A természet kihal, majd uj életre kél:
Nem tér meg, ha elvész az ifjui kedély.
Forrás: Családi kör 3. sz. - 1867.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése