Az
új görög nemzet, melynek összes létszáma alig haladja meg a három milliót,
nemrég lépett be, mint önálló diplomatiai hatalom az európai államok
szövetségébe, s már rövid fönnállása óta is több ízben magára vonta a nagy
világ figyelmét.
A
görög félsziget, melyben egykor a tudományok és művészetek szíve dobogott,
honnan a cultura úgy ágazott a föld minden részére, mint szívből a vérerek: ma
nagyon kis szerepet játszik. Hol hajdan a hősök csak úgy születtek, mint Zeusz
fejéből Athene, ama földrésznek ma igénytelen politikai szerep jutott
osztályrészül, s egy veszélyes szomszéd hatalma ellen más hatalmak védő
gyámságát kell igénybe vennie.
Mindennek
dacára pezsgő élet uralkodik e kis nemzet közt, melynek ezredéves múltja és
dicső elődei vannak.
Az
ó-görögök sarja az új görög nemzetben újra kihajtott és virágzásnak indul.
A
mai görögöknek az ó-görögöktől való származását sokan kétségbe vonják, s a mai
görögöket szláv-román vegyüléknek hiszik, kik nem az ó-görög nyelvet, hanem
valami korcs szláv dialectust beszélnek.
Az
ilyen állítások rendesen nem a rosszakarat kifolyásai, hanem tudatlanságból
erednek; mert valóban megfoghatatlan, hogy a rosszakarat magát ily absurd
állításokkal compromittálná.
E
nemzet, melynek a római elnyomatás, a népvándorlás, a francia elfoglalás, de
leginkább a török iga alatt századokon át annyit kelle szenvednie, majdnem
hihetetlennek látszik, hogy ki ne veszett, és mi több: nyelvét megőrizte volna.
Ez
okból tartották kiveszettnek és nyelvét a holt nyelvek közé sorozták. Pedig a
görög nemzet máig is él. Nyelve, mely minden viszontagságaiban hű kísérője
volt, fennmaradt a vallás közös kapcsában, mely az egész népet egymáshoz fűzte
és ősi tisztaságában elevenedett föl a nemzetnek újjászületésével. A mai görög
nyelv, melyet mívelt görög körökben és színházakban hallottam, közel áll
Xenophon nyelvéhez és a szláv jelleget maguk a nyelv ellenei sem fedeznék föl
rajta.
E
gyanúsítás, különös módon oly táborból jön, mely magát erazmusinak nevezi s ó-görög classicitást papol oly álláspontról,
melynek jogérvénye megbukik a mai kornak nyelvészeti vívmányaival szemben, s
megfejtését egyedül ama korban találja, melyben született. Ha valaki
napjainkban indítvánnyal lépne fel, hogy a francia és angol nyelveket úgy
olvassuk, mint ahogy írva vannak, nemde nevetségessé válnék minden gondolkodó
előtt? Miért ne tartanók tehát nevetségesnek az erazmisták törekvését, kik nem
figyelve az élő görög kiejtésre, egy bukott rendszernek propagandát emelnek?
Törekvésük
végtelen károkat okoz a tudománynak. Tekintve, hogy az erazmusi kiejtés minden
nemzet nyelvtörvényei szerint szokott módosulni, minek folytán van angol,
francia, német, magyar s több másféle erazmusi kiejtés: végtelen chaoszba
bonyolítják a tudományt, melynek éppen az adná meg népszerűségét, ha tisztább
volna. Ilyen rendszerben adván elő a görög nyelvet iskoláinkban, a tapasztalás
azt mutatja, hogy hét évig nyaggatott ifjak alig tudják a görög nyelv elemeit,
s ennek folytán mint rendkívüli nehéz nyelvet, rendesen meggyűlik a görög nyelvet.
A rossz rendszer miatt akarják a klasszikus görög nyelvet kizárni iskoláinkból.
Az
élő görög kiejtés ama gyúpont, mely a világnak görög tudósait egy pontban
egyesíti, s amellett, hogy vezérfonalánál megértjük az ó-classikai irodalom
műkincseit, kezünkbe ad egy élő nyelvet,melynek tudásából több oldalú hasznot
meríthetünk.
E
rendszer könnyűségénél fogva még nagyobb sikert is biztosít a tanulóknak.
Belátták
ezt Angol-, Francia-, sőt Németország tudósai is, s újabb időben már az élő görög
kiejtés szerint adják elő a görög nyelvet.
Magyarországon
e vívmány Télfi Iván egyetemi tanárnak köszönhető, kinek példája már hathatós
követőkre talált.
Vannak
azonban nálunk is olyanok, kik az erazmusi rendszernek csökönös hívei, s
jóllehet belátják rendszerük tarthatatlanságát, csak azért harcolnak mellette,
mert a megszokás és nem a haladás barátjai. Ám legyenek saját személyükre nézve
barátai ama rendszernek, nem akarjuk őket elítélni, de ne nyomorítsanak meg
vele egy új nemzedéket, melynek képzése kezükre van bízva. Ennyit
követelhetünk.
Hogy
a régi rendszernek mily rossz következményei vannak, magamról mondhatom. Három
intézetben tanulva, hét év alatt öt görög nyelvtanárom volt, s mindenik másképp
ejtette ki a görög szavakat. Midőn a gymnasiumból kiszabadultam, a sors görögök
közé vetett. Mennyire örültem, midőn a vendéglők, kávéházak cégeit és
falragaszait olvasva megértettem; de nem így volt ez a beszéddel s én jóhiszemű
erazmusi kiejtésemmel annyira felsültem, hogy kinevettetésem felett bosszankodva
átkoztam minden görög tanulmányt, mellyel 7 – mondd –, hét évig agyonerazmusoztak.
E
roppant csalódás kiábrándított és az új, helyes rendszerhez szegődtem, melyben
annál nehezebb volt előmenetelt tennem, mivel a régi rendszerben betanult szók
és mondatok, mint gyötrő erinnisek folyton megújultak agyamban.
Ezeket
tartottam szükségesnek előrebocsátani, mielőtt tulajdonképpeni tárgyamhoz
fognék.
Chrisztópulosz
Athanász* a 18-dik század utósó felében Makedoniának Kasztoria nevű városában
jómódú szüléktől született. Az elemi tanulmányokat ugyanott végezte. (* Az életrajzi adatokat
–nak a görögül
megjelent Schiller Orleánsi szüzéhez mellékelt újgörög költők életrajzi
vázlatából merítettem. E. B.)
Az
Olymposz és Kiszszavosz, melyek csak egypár órányira feküsznek szülővárosától,
mély benyomást gyakoroltak keblére; a természet, mely Makedoniát regényes
tájakkal és derült éggel áldotta meg, fogékony szívét ihlettel szállta meg;
hazájának fényes múltja és jelene, mint ködfátyol lebegett szemei előtt és
visszavezette ama dicső költői korszakba, melyben istenek és emberek oly szoros
frigyben és viszonyban éltek egymással; midőn az emberek több jót és kevesebb
rosszat értek; midőn kibontakoztak az élet rögös útjáról és szellemi lényekkel
társalogtak; midőn a szép és nemes karöltve járt az emberek közt, és midőn az
ember még a halálban is költői életet látott. Mindez oly élénk színekben
tükröződött lelkébe, hogy egészen beleélte magát a classikus ókorba.
Chrisztópulosz ezt annál nagyobb jogosultsággal tehette, mivel elődjeinek
nyelvét, gondolkozásmódját és szellemét bírta örökségül.
Az
ógörög írók és költők beható tanulmányozása által egész új világot teremtett
magának, mely elandalogni volt legnagyobb élvezete ez érző fiatal kebelnek.
Nyugtalan
természete nem elégelte meg szellemének kalandozását, hanem maga is útra kelt,
és kirándult a közelebb eső helyekre, melyek az ókorban nevezetes szerepet
játszottak. Szülőföldjét nagyon ifjan hagyta el, s Konstantinápolyba ment, hogy
magát tovább művelje. A phanarista családok, kik az idő tájt nevezetes szerepet
játszottak, szívesen látták a tehetséges ifjút, ki már akkor is nem kis reményt
keltett maga iránt. Vágya itt sem hagyta nyugodni, felkerekedett s Erdélybe
Nagy-Szebenbe tette át lakását, s itteni tartózkodása alatt új-görögre
fordította Homer Iliászát: „de e vállalata nem hozott babért nyelvészeti és
költői hírnevére” mondja Arjiriádisz. Öreg korában 1838-40. Bukurestben
találjuk őt, mint posztelnikot (oláhországi követet), ki Ghika fejedelem
részéről nagy megtiszteltetésben és becsülésben részesült. – Arjiriadiszszel
szerkesztette a „dunai szellő” című görög lapot.
Mint
költő méltán sorolható az új görög költők jelesbjei közé, s azon tulajdonánál
fogva, hogy Anakreon számos utánzói közül ő fogta fel és egyénítette leginkább
a teoszi dalnok szellemét, új-görög Anakreon néven szokták rendesen nevezi.
Anakreont vette előképeül, de korántsem utánozta őt szolgailag. Nála minden új,
meglepő, vidor és a mi költészetének fő jellemvonása: egyszerű, cicomázatlan,
mondhatni gyermekies egyszerűséggel lép szemünk elé. Költeményei mint a
fesledező rózsabimbók egyszerű bájjal kellemes illatot lehelnek.
Nála
minden kedélyes, vidor; költészete mint az ég, mely alatt született, folyton
mosolyog; még a szívfájdalmak említésénél is tréfás, épp úgy, mint Amor, aki
mosolyogva, pajzán kedvvel szokta ejteni sebeit. A teoszi dalnok (Anakreon)
minden költészeti tulajdona és kelleme egyesítve található Chrisztópulosz
dalaiban. Irálya sima, ügyes, rithmusa zengő, dallamos, rímei oly változatosak
és tiszták, hogy néhány ezer ríme közt alig találtam egynehány ugyanazon alakú
rímre; miből kitetszik, hogy a görög nyelv végtelen gazdag rímekben,
dallamosságot illetőleg pedig mit sem enged az olasznak.
Chrisztópulosz
költeményeit 1811-ben adta ki Bécsben egy csinos kis kötetben.
Arjiriadisz
állítása szerint „Chrisztópuloszt lefordították, helyesebben mondva
megkísértették lefordítani kötetlen beszédben több európai nyelvre. Létezik egy
fordítás francia nyelven, egy másik németben, úgyszintén angolban és több más
nyelven is. De Chrisztópulosz – veti utána – fordíthatlan marad, valamint
Schiller több ódáiban.” A fenn nevezett kiadáson kívül bírom még az 1833-ban
Párisban két kötetben megjelent kiadását is, melynek első kötetében
foglaltatik: „az álom” című elbeszélés, 72 erotikai és 18 bordal, a kötet végén
van az általa használt versmérték rövid átnézete. A második kötetben egy csinos
rövid versben Jakobaki Rizonnal ajánlja költeményeit; utána következik egy
hymnus, továbbá „a megvédett Erosz2, melyet egy eol-dori dialectusban írt öt
felvonásos hős dráma követ, tárgyát képezi: Trója bevétele. A kötetet egy
értekezés rekeszti be a skeptikus bölcsészetről.
Mindkét
kötet csinos fametszetekkel van illusztrálva.
Mutatványul
közlök egypár költeményt magyar fordításban:
FORRÓ LÁZ ELLEN
Nagyon mélyen keblembe
Egy kín magát bevette
És folyton üldözött.
A forróságnak láza,
Heves rohammal ráza
Nagy szomjuság között.
De az időtől óta
Hogy egy leányka csókja
Érinté ajkimat:
Enyhült a forróságom,
A láz és szomuságom
Szép lassan elmaradt.
Bölcs orvosok, sebészek,
Figyeljetek hát kérlek
Elmondom gyógyszerem.
Irjátok fel azonban,
S tartsátok mély titokban,
Ne tudja senkisem.
S ha ily eset jő majdan,
Hogy ifju volna bajban
S szomjuság égeti;
Rendeljetek azonnal
Legmélyebb bizalommal
Egypár csókot neki.
Költeményei
jobbára e méretben és rímekben vannak írva, de anakreoni rímes sorokban is van
egynehány, például a következő.
VÁGY
Szeretnék lenni tükröd
Hogy lásd meg rajtam képed,
Igy szépségedben mindig
Megbámulnálak téged.
Szeretnék fésűd lenni,
Elfésülnélek lassan,
S ugy elkuszálnám fürtid,
Hogy fésülködjél gyakran.
Bárcsak lehetnék szellő,
Mely áthat minden helyre;
Kebledre ráborulnék
S csókolnálak enyelgve.
Végül ha álom volnék
Eljönnék minden éjjel
Befogva szemecskéid
Elaltatnálak kéjjel.
Szándékosan
idéztem e költeményt, hogy párhuzamba lehessen állítani Anakreon ismeretes
dalával, mely Vajda Péter fordításában így hangzik:
A Tantalidas mint kő
Állott meg Ilionnál,
Mint fecske szálla földre
Ott Pandion leánya.
Oh csak tükör lehetnék
Hogy mindig én reám nézz;
Zubbonyka bár lehetnék
Hogy testeden viselnél;
Oh csak vizár lehetnék
Hogy megfürösztenélek;
Vagy mirha szép hajadra,
Volnék szalag-bokorka
Szép kebleden, leánykám!
Volnék nyakad haván gyöngy!
S hogy engemet tapodnál
Bár talpad én lehetnék.
Van
még egy költeménye Chrisztópulosznak, melyet párhuzamba lehet állítani Anakreon
hasontárgyú dalával.
AZ USZÓ
Fürdött egykor kis Amor
S hol ő le- s fel bukdácsol’
Volt egy nadály a vizbe’,
Reá tapadt s megcsipte.
Utána kap s meglátván
A vérszivót a lábán:
Remegve és borzadva
Anyjához megy panaszra.
Dul, ful, jajgat, kiáltoz,
S eképen szól anyjához:
Jaj, meghalok anyácskám,
Nézd, mint csip itt e sárkány.
Testét hogy összehuzza,
Szétterped ujra kuszva.
Nézd mint foly lábam vére
El kell pusztulnom végre.
Erosz, szól Aphrodite
Kedves fiam, ne sirj te.
Hisz’ szint ily zsarnoksággal
Jársz el te ujra mással.
Anakreon
hasonló dala így hangzik Vajda Péter fordításában.
Nem vette észre a méht,
Alvót a rózsa keblén,
Erosz, - s fulánk hatá meg.
Vergődik erre apró
Kezével és nagyon sir:
„Anyám, jaj énnekem, jaj,
Ekkép kiálta, meg kell
Halnom; kígyó csipett meg,
Apró kigyócska, méhnek
Köszöntik a parasztok.”
Mosolygva szóla anyja:
„Ha fáj a méh fulánkja,
Erosz fiam, hogyan fog
Kesergni, a kit a te
Nyilad verend keresztül!”
A VERSENY
Két leánynak csókja között,
Sajátságos harc fejlődött,
Kettejek közt vita kerül,
Melyik mulja egymást felül.
Halld csak kérlek, szól az egyik,
Csókomban mily zene rejlik,
Ugyan kérlek, a más nógat,
Hallottál ily zengő csókot?
Én meg szóltam: Kedves szépek,
E tréfához én nem értek,
És a csókot hallás után,
Megbirálni dehogy tudnám.
Hozzátok hadd izlelem meg,
Megmondom majd akkor nektek
Kettő közül melyiknek van,
Több édesség a csókjában.
A GRÁTIÁK
Szerettem egy bájos lánykát,
S lestem azért jó időn át.
Vajjon adna csókot nékem
Hogyha majdan szépen kérem.
A kis hamis mosolyára
Bátor lettem valahára.
S a mint ajkát érintettem,
Szóltam: ah még egyszer lelkem
Kérésemre hajolt készen,
S lelkem égett az uj kéjben;
S nem nyugodtam míg nem váltig
Nem jött rája még egy másik.
Jó, szólott hát, legyen három,
de Venus a bizonyságom,
Vakmerőség volna tőled,
hogy kicsikarj ennél többet.
Kincsem kérlek még csak egyet,
Szivem hozzá igy esengett,
Hadd legyen négy s szentül mondom,
Többet nem is tolakodom.
A kis ravasz mosolyogva,
Ráütött az ajakamra:
A grátiák száma három,
S maradj ennél jó barátom.
Álljon
itt egy mutatvány bordalaiból is:
A TANULÁS
Mért törődöl hitványságon,
Mért tanulod minden áron,
Hasztalan a tudományt?
Mi az alfa és a bita,
Mi a gama, delta, zita
és még több rosz egyaránt?
Azt kérdem én mit nyersz vele
Ha tudással fejed tele,
S bölcs lész mint egy káptalan?
Talán bizony azt sem érted,
Hogy te is majd ugy érsz véget
Mint a legjobb tudatlan?
Hagyj fel az ily veszett ügygyel,
Jobb a hordót karold igy fel,
Lásd mily vigan int neked.
Megtanit majd a legjobban,
Miként lehet egy huzamban
Egy itcét üritened.
Ezt tartsd szemmel tetteidben,
Ebben munkálj’ mindig hiven,
S ne üzz hitvány dolgokat.
Hagyd el a sok irka-firkát,
A poshadt víz ne hasson rád
S mit a tanár papolgat.
Egy
másik bordala:
ÁTOK
Kivánom, hogy ne is éljek,
Ha többé nem vagyok részeg
S ha meghalok, haljak ugy meg,
Hogy kezemben legyen serleg.
Mámortalan életemmel
Elleneim bánjatok el.
Verjen meg egy olyan átok,
Mámor élvét ne tudjátok.
Mert hol Bacchus nem mulat már,
Hol a pohár körbe nem jár,
Ott az élet bizony nem más,
Csak örökös raboskodás.
Chrisztópulosz
költeményeit mindaddig olvassák, míg lesz valaki, ki a görög kedély őszinte
vánulását képes megérteni.
Erődi Béla
Forrás: Figyelő – Irodalmi és Szépművészeti Lap I. évf. 13.
sz. – Szerkeszti: Szana Tamás – Kiadja Aigner Lajos Pest, 1871. április 1.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése