2018. jún. 5.

Váradi Antal (1854-1923): Szerelem




"Szabadság – Szerelem!
E kettő kell nekem…”


Ha a legszebb nászajándékot a magyar menyasszonyok közül Csajághy Laura, a Vörösmarty Mihály menyasszonya kapta, ugy a Szendrey Júlia menyasszonyi koszorujába vannak fonva a világirodalom legnemesebb gyöngyei – a Petőfi szerelmi dalai!

Petőfi lobbanékony szive itt-ott tüzet fogott első ifjuságában, röpke szerelmi dalai, egyes fölhevüléseinek dal-szikrái kisebb-nagyobb érdeklődésről tesznek tanuságot. Igy az ifjukor folyamában egyik-másik rózsaarczu, fiatal leánykához, hol komolyan, hol tréfásan irt költeményei, vagy az a tüzes felbuzdulás. Lendvayné Hivatal Anikó láttára, mikor arra kéri az Istent, hozza vissza a pillanatot, midőn e hölgy a szerelemnek első tüzére gyuladott – s ott ő legyen, a költő, kit csókra hi föl édes, kedves tekintete… S a boldogságért odakinál a dalnok tulvilági üdvösségből – egy drága századot…

Mégis: komoly, nagy szenvedélye a Petőfi szivének csak egy volt – szerelme Szendrey Júliához.

Júlia 1828 deczember 29-én Keszthelyen született s igen jó neveltetésben részesült. Nem volt feltünő szépség, de vonzó, megnyerő, rendkivül okos, olvasott s a társalgásában volt valami bübáj, amely költőnket első pillanatra megnyerte.

Petőfi 1846-ban Szatmármegyében tartózkodott az ősz elején s szeptember 8-ikán a megyei bálon Nagykárolyban beszélgetett először Szendrey Júliával. Ez a beszélgetés döntő volt Petőfi szivére, egész további életére, mert csiráit ültette el szivében egy olyan szenvedélynek, mely egész szerelmi költészetét kormányozta. A vonzódás Júlia részéről nem támadt hirtelen – naplója tanuskodik róla – melybe bizalmasan öntötte ki szive minden titkát, s melynek egy részét később – meggyőző argumentum gyanánt – Petőfinek is elküldötte s e naplólapjain lépésről-lépésre kisérte a toll a sziv érzelmeinek ébredését, először érdeklődés alakjában, mely a hires költő, a lángoló lélek közelségével szemben ébredt a szellemes leányban, majd igazi vonzalom keletkezik, melyet Júlia még magának sem mer hirtelen bevallani, de tagadni sem tagadja s Térey Marinak, lelke kedves barátnőjének is czélozgat erre nem egyszer.

Szendreyék Erdődön, a gróf Károlyi-birtokon laktak, hol az apa gazdatiszt volt. Már onnét szeptember 22-ikén ezt irja Szendrey Júlia Térey Marinak: „Szombaton délben jöttek Petőfi, Papp Endre és Riskó és elmentek délután hat órakor. Ez a fő. Hogy jól mulattam, azt nevetséges volna még ide irnom; arról ugy is bizonyos vagy, hogy egyszóval, azaz hárommal: kedélyesen, erélyesen, szivélyesen. Hanem – figyelmet kérek! – furcsán érzem magamat – az a Petőfi gonosz egy fiu – oly szenvedélyesen tud az emberre nézni, hogy vigyázzon a baloldalára, külömben annak ugy is tüzes lakosa fellázad ellene és azt a száraz, hosszú, ily eseteknél tehetetlen házi őrt ugy kiveti onnan, hogy idő kell hozzá, míg ismét résztvehet az uralkodásban. Ezt nekem előbb senki sem mondta, tehát ugy egy kicsit majd elkéstem a vigyázással. (Most veszem észre, hogy még ne mondtam meg, hogy a házőr alatt az észt értem!)”

Ez a levéltöredék elég világos bepillantást enged az ifju leány lelkébe, ahol lassan bár, de ugyanaz megy végbe, ami Petőfi szivében az első találkozás villámlása óta rohamosan történt.

Első kisérletei Júlia szerelmét megnyerni, első félénk vallomásai nem vezettek semmi biztató eredményre. Júlia egyszer még azt is mondotta neki, hogy ő sohasem fog szeretni senkit. Maga is megbánta ugyan ezt a nagy szót, amely meggondoltalanul röppenhetett el leányajkáról, de hogy némileg jóvátegye, október 10-én a távozó költő után lobogtatta kendőjét az erkélyről, mintha az intené neki, hogy: remélj!

Remény és kétség között indul tovább a költő, nem tudva, szerettetik-e, vagy hasztalan remél. Költeményei élő, virágos tanui lelke hullámzásának.

November kilenczedikén Koltóról Szatmárra indult, hogy onnét Nagykárolyba s Debreczenbe menjen.

Szerelmi daczának, a hirtelen lángu költői sziv egyik érdekes epizódjának a tanuja Debreczen.

Ferenczi Petőfi életrajzában részletesen elbeszéli ezt az érdekes s azóta annyifelől megvilágitott eseményt. Az ő előadása a legrészletesebb s a leghitelesebb. Igy hangzik:

„Midőn Petőfi először belépett egy este a szinházba, minden szem feléje fordult, s a lelkesedés az égiháboru hangján kiáltá: „éljen Petőfi Sándor!”

Ekkor a debreczeni szintársulatnál játszott Prielle Kornélia is, mint a Feleky társulat szerződtetett tagja Petőfi őt még Budapestről ismerte, hol mint szerződött tag 1844 deczember 17-ikén lépett föl először a Nemzeti Szinházban. Kornélia egy udvaron lakott 1844-45-ben Egressyékkel, Szigeti Józseféknél, ott többször látta őt a költő és beszélgetett vele. Most Debreczenbe érkezvén, a szinházban éppen a Szigligeti „Két pisztoly” czimü darabját adták a már emlitett szinházi estén, mely alkalommal Kornélia, ki Lenke szerepét játszta, a darabba szőtt ének helyett Petőfi „A virágnak megtiltani nem lehet” dalát énekelte el. A költő ezután a szinpadra ment, megismerkedett a szinészekkel s megujitotta Kornéliával is az ismeretséget.

Ugy látszik, hogy másnap reggel egyik barátja Szatmárról valami kellemetlen hirt közölhetett vele, mely olyast tartalmazott, hogy Júlia férjhez megy máshoz. Lehangoltság, de egyszersmind dacz és harag szállja meg s rohamos tettre határozza el magát, hogy örökre lezárja a halasztás, az ingadozás utját. Még aznap délután meglátogatja Kornéliát, hosszasan beszélgetnek – miközben nőül kéri: este pedig, midőn a „Lara hét fia” czimű darabban éppen menyasszonynak öltözve játszik, sürgeti, hogy azonnal esküdjenek meg.

Kornélia beleegyezik s ő megkéri a szinészeket, hogy előadás után maradjanak együtt, közbe pedig a paphoz siet, hogy azonnal eskesse meg őket. Könyves Tóth Mihály, a hozzá mintegy kilencz óra tájban berohanó és esketésre hivó költőt azzal utasitá el, hogy diszpenzáczió nélkül a szertartást nem végezheti. A költő-pár kifakadás után haragosan távozott.”

Másnap még a katolikus papnál is szerencsét próbált Petőfi, de ott sem járt több sikerrel, mint Könyves Tóth Mihálynál. Elhagyta hát Debreczent esküvő nélkül, felhatalmazva mégis Kornéliát, hogy távollétében is nevét viselhesse. Ezt azonban Prielle nem tette. Csakhamar kisült aztán, hogy a költő mindezt nem szerelemből, de elkeseredésében s daczból cselekedte s mikor később Prielle Kornéliával találkoztak, harag nélkül váltak el egymástól.

Petőfi nemsokára kibékült Szendrey Júliával, levélben fejtve ki előtte a hirtelen kérés és házassági gondolat egész történetét. Júlia belátta, hogy az örökös huzavona s haragoskodás nem vezethet jóra s a maga igazolására – ezt föntebb is emlitettem – elküldte Petőfinek a kritikus napok alatt irt naplójegyzeteit, melyek a költőt teljesen kibékitették.

Prielle Kornéliával Petőfi néhány levelet is váltott, ezeket azonban Szerdahelyi Kálmán, a művésznő férje később elégette.

Az öreg Szendreynek nem volt kedvére a dolog. Más férjet szánt Júliának s Petőfit nem szerette. Praktikus, egyszerű, józaneszű magyar ember létére a gyermekeit is praktikusan neveltette s leányát a saját gondolkozása szerint akarta kiházasitani. Petőfiről hallotta, hogy katona volt, szinész volt, állása nincs, jövedelme napról-napra változhatik és változik – szóval: bizonytalan.

Meg is mondta a leányának áperte, hogy erről az összeköttetésről hallani sem akar, amivel daczos leányánál éppen azt érte el, hogy annlá jobban érdeklődött Petőfi iránt.

Volt Júliának több kérője. 1847 ujesztendején „egy ifju megkérte a kezét”,irja legjobb barátnőjének Térey Marinak. Apjának is volt egy kiszemelt férj jelöltje, Uray. A Térey Marihoz irt levelekben Petőfi a nagy „Ő” – Urayt ellenben szintén ő-nek nevezi, de kis „ő”-vel irja Szendrey Júlia. A szülői ellenkezés azonban egyidőre még a levelezést is megszakitja köztük. Ekkor, mint Szana Tamás irja, egy Logotetti nevü dsidás-tiszt kezdett Júlia körül forgolódni, de nem hiszem, hogy ez az összeköttetés az öreg Szendreynek kedvére lett volna. Különben sem hagyott föl még Uray iránt táplált terveivel. Élénk képet ád e napok sziv-hullámzásáról Szendrey Júlia naplója, melynek e lapjai a legvilágosabbak és legőszintebbek.

Mentől ridegebb az apa részéről az ellenkezés, annál forrobbá lesz a szenvedély. Április havában irt egyik levele ennek őszinte bevallása. „Esküdjék meg – irja Júlia – hogy szerelme most szent és tiszta minden egyéb érdektől, s hogy hiszi, miként életével egyhatáru szerelme. Akkor, ha ezt megteszi ön, akkor nincs akadály, nincs gát, amely hetem ugyan, mint most, mert az lehetetlen, de imádni fogom önt és boldogitani lelkem egész hatalmával és szenvedélyével.”

Térey Mari egy találkozást szeretett volna Júlia kérésére, közte és Petőfi között kieszközölni. Térey Mari egy levélben megigéri s Júlia május elsején a következő, lelke mélyébe világos pillantást engedő levelet irja, melyet Ferenczi nyomán közlök:

„Miért kérdezed még tőlem, miért, oh Mari, hogy mit tegyél? Te, ki legjobban tudod, mennyire szeretem Őt elgondolhatod, hogy Őt láthatnom a legnagyobb boldogság volna. Őt, ki lelkemnek minden gondolatját, érzelmét, mi ott fakad, birja, kedves, egyetlen világomat! Ha csak egy rövidke óráig birhatnám Őt, csak egy perczig a kezet, melyben Isten minden gyönyörömet teremté, ha csak láthatom, hogy öröm neki láthatásom, tán imádnám az embert is, ki által ezt megnyerhetném. Hatalmadba adok mindent tenni, mit csak jónak látsz, csak azt tedd, hogy láthassam Őt; oh Marim, ha ezt kieszközölheted! Látod, nem egyedül a szenvedély kielégitéseért vágyom erre; de ha egyszer láthattam: vagy rá veszem, hogy valami biztos állást szerezzen magának s akkor minden ellenszegülés nélkül övé lehetek, vagy, ha több neki korlátnélküli szabadsága, mint szerelmem – mitől félek – akkor válni fogunk örökre s talán még nyugodt lehetek s ha kivánják szüleim, boldogitok mást, ki sorsát enyémhez köti. Aztán ha Ő most ugy tenne, mint mondja s csupa visszatorlásból, hogy értsen, hogy megmutassa a világnak, mily keveset gondol velem, ha szerelem nélkül venne el egy parasztleányt, egy nőt, ki lelkének fönségét nem érthetné, nem sejthetné: mi lenne belőle? Egy szerencsétlen egész életén át s ennek oka én! Ekkor megérdemelném, hogy sujtson az ég haragja, hogy ne tudjam, mi a boldogság! Mióta ismét lehetőnek hiszem őt láthatni, mióta felélesztéd bennem ujra a remény sugarát, azóta lángként nyargalja az öröm valómat át s egy égető láz magasztalja fel majdnem kialudt életkedvemet.

Végre lerázhatom magamról az örökös okoskodás jégpánczélját, mit rám erőltetének s éppen a legnagyobb igazgatás, midőn ugy bele akartak kovácsolni, hogy soha többé ki nem igazodhaték belőle, éppen a legnagyobb igazgatás ronta el mindent, mit eddig összetépni erőm nem volt s most szabadon lélegzem. Hisz csak nem akarják, hogy elmenjen az eszem, hogy mi több, ne legyek boldog sem ezen, sem a másvilágon.

Ha mint Sándorom neje leszek boldogtalan – mi csak tőle függ – lesz erőm türni mindent, mit rám küld az ég és kivivni magamnak a jövő üdvösségét; de ha elszakitanak tőle, ha még nem is láthatom, ugy veszve, veszve lesz minden számomra. Mindig az idővel biztatnak, hogy ez meghozandja, mit Isten számomra rendelt. De elég volt félév és két hó, én nem várhatom tovább összetett kezekkel az idő ajándékát. Nem! nem lehet tovább! s Marim, édes angyalom, segits rajtam, ne hagyj elveszteni, mint a többiek. Isten veled! Csókol ezerszer

forrón szerető
Júliád”

„U. i. Ha lehet, ne halaszd, mi üdvömet hozza meg! Ne halaszd sokára az irást. Ha mi érthetetlent látsz irásomban, légy oly jó, nézd el, nem tudok mindent ugy rendbe szedni most, mint kellene – gondolatomat se! J.”

Térey Mari megirta Petőfinek a dolgok állását, felhivta, hogy jöjjön mielőbb körükbe, Petőfi gyorsan határozott, levélben megkérte Júlia kezét. Szendrey azt felelte a levélre, hogy ő Petőfit nem ismeri eléggé s választ majd csak egy év leforgása alatt adhat. Erre Petőfi elhagyja a hosszas levelezést s Erdődre utazik.

Erdődön lakott ekkor Lauka Gusztáv, akihez szállott Petőfi. Innét nyomban Szendreyhez ment, szóval ismételte a megkérést s mikor Szendrey – az anya könnyei s Petőfi meghatottsága daczára ridegen és elutasitólag viselkedett – élesen felelt, összezördült az apával s hazamenvén, kemény hangu levelet irt neki.

Ezután már Petőfi a legszigorubb gonddal őrizett Juliskájával csak ritkán s mindenféle mesterkedések segitségével találkozhatott. Végre az apa egy heti határidőt szabott s ennek eltelte után választás elé állitotta a leányt. Válaszszon közte és Petőfi között.

Júlia választott.

Az esküvőt szeptember 8-ikára tüzték ki. Addig azonban Petőfinek Júliát látni, vele találkozni nem szabad, csak levél utján érintkezhetnek egymással.

- Dicső leány! – igy kiált föl Petőfi -, kettő között kellett választania – szülei közt és köztem. Engem választott.

Ez időre esik Petőfi felsőmagyarországi utazása. Eskető papnak Tompa Mihályt szerette volna megnyerni, de meghasonlásuk ezt a tervet meghiusitotta.

Elérkezett szeptember nyolczadika, évfordulója annak a napnak, melyen Petőfi a nagykárolyi várkertben Júliát először megpillantotta. Szeptember nyolczadika szerdára esett s az esküvő a kora reggeli órákra volt kitüzve, az erdődi vár kápolnájában. Petőfi feketében, sodrony-mivű, ezüstgombos moiré-atillában, menyasszonya fehér selyemruhában, fején mirtusz-koszoruval s keblén tearózsával jelent meg az oltár előtt. Erdőd öreg papja, Kallós István eskette őket, Lauka Gusztás és Sass Károly tanuskodása mellett. Lauka többször elmondta előttünk ezt az esküvői jelenetet, de minden lényeges eltérés nélkül, az előadottakkal. A pap kérdéseire, szerinte tisztán és érthetően, de meghatottan és szenvedő arczczal válaszoltak, Laukának pedig az egész szertartás alatt sirhatnékja volt.

Apai áldás nélkül indultak utnak. „Midőn a költő – ugymond Ferenczi – már fölszállóban volt a négyesfogatra, mely őket Koltóra szállitotta, hosszasan várta, hogy Szendrey hozzá is fog szólni legalább; de az apa rá sem nézett, mire szokott modorában fölkaczagott és elhajtatott.”

*

A hosszú küzdelem a szerető hitvesért, be volt fejezve. Az volt a nagy munka – irja egyik költeményében – míg ezt a szivet, ezt a kezet a magáévá küzdötte ki. De most annál édesebb volt annak a birtoka, kinek még „hibái napfogyatkozását” is szerette! És a négylovas kocsi prüsszögő méneivel vágtatott, vágtatott a poros uton, őszi tájakon az örök tavasz, a boldogság, a paradicsom – Koltó felé!



Forrás: Váradi Antal: Regényes rajzok Petőfi életéből. – Petőfi-Könyvtár. Szerkesztik: Endrődi Sándor és dr. Ferenczi Zoltán. III. füzet. Kunossy, Szilágyi és Társa Könyvkiadóvállalat kiadása Budapest, 1908.