2018. jún. 5.

Váradi Antal (1854-1923): Első ifjuság





A szenvedések iskolája Petőfi életében már nagyon korán kezdődött. Gyermekkora is tele van szenvedéssel, melyet kevés, múló boldogság egy-egy sugara édesit meg. Már nyolcz esztendős korában Szentlőrinczre vitte az édesapja, hogy ott az evangelikus algimnáziumba járjon. Ekkor már három esztendő óta kellett a szülői háztól távol iskoláznia. Hiszen 1828-ban május havában már Kecskemétre vitte apja, az evangelikus népiskolába, s ugyanoda járt 1829 és 30-ban is. Ebben az esztendőben az öreg Petrovics házanépével együtt, hat évi Félegyházán való lakás után, Szabadszállásra költözött. Sándoron kívül már ekkor István is a világon volt (ki 1825-ben született, s Csákón halt meg, 1880-ban, április huszadikán, mint Geiszt Gáspár gazdatisztje). A Sándor gyereket többet tanittatták, míg István kezdetben az apja mesterségét választotta. Ez időtájban – értem, a Szabadszállásra költözés idejét – Petrovics mester egy kicsit megvagyonosodott, s

„Háza, földje, pénze, mindene volt”

mit Petőfi irja. Mindezt Félegyházán szerezte. 1831 elején haza is vitte Sándort Szabadszállásra, s minthogy Szentlőrinczen, Ujlaky református rektor – olyan algimnázium-félét vezetett, ebbe iratta be Petrovics uram a gyereket, akinek élénk szelleme, gyors felfogása, minden ismerőse körében azt a hitet keltette, hogy nagy dolgokra termett.

A szentlőrinczi evangelikus algimnáziumban két esztendőt töltött Sándor, mint donatista-diák, s Lehr András nevű tanára nagyon szerette, s valóságos passzióval tanitotta latin nyelvre és szépirásra. A latin nyelvben mindig elég erős volt Sándor, gyönyörű, gyöngyszemekhez hasonló folyékony irásának alap-elemeit pedig egyenesen a Lehr tanitása vetette meg. A Petőfi kézirását száz közül első pillantásra megismerem, annyira karakterisztikus, olyan kiváló.

szálláson, koszton a község legjobb családainál volt a gyerek, s ideje jól telt, tanult, eljárt a mezőre, elbolyongott a messzeségbe, néha részt vett a pajtásai, de kivált a nagyobbak játékaiban is, s apja, hogy a német nyelvben is tegyen valamelyes előhaladást, innen Pestre vitte német szóra, melyet az evangelikus gimnáziumban, ahol a második donista osztályt járta, meg is tanult.

Általános osztályzata azonban csak elsőrendű lett, ezért 1835-ben apja a piaristáknál próbált szerencsét vele, talán szigorubban fogják a fiut, de ott is csak elsőrendű bizonyitványt tudott elérni 1835 nyarán. Egyrészt nagyon túl voltak a klasszikusok zsufolva, másrészt már ekkor megismerte a szinházat, s azon járt az esze. Németül azonban, mint emlitettem, eléggé megtanult.

Petrovics mester már nagyon csóválta a fejét ezen a hanyatláson, mely Kecskemét óta a fiú tanulásában mutatkozott, már-már abba akarta hagyni az iskoláztatását, de még beadta az evangelikus algimnáziumba Aszódra, a második gramatikai osztályba. Itt már most kevesebben voltak,m int a piaristák pesti gimnáziumában, s az ifjú Petrovics ki is tüntette megát, úgy rendes viseletével, mint tanulásával. A következő két esztendőben még fokozottabb mértékben ment a tanulás; nagyon szerette a latin verselést, a szintaksziszt, s a latin versformákban kedvvel próbált verselgetni. Nagyon szerette Horatiust, habár az az ő költői lelkével olyan kevéssé rokon s kis könyvtárat szerzett magának, melynek pár könyvét át meg átolvasta. Ugyszólván betéve tudta a javát.

Azonban megjelent a kis paradicsom kigyója, egy kóbor szintársulat képében, s az ifjú Petrovics gyerek-eszét el is csavarta a festett világ, bejárogatott néha napján a kezdetleges előadások nyomorúságos csarnokába, s annyira megkedvelte az élet e külső csillogását, hogy fel akart csapni szinésznek.

Tanárai azonban nyomára jöttek a hirtelen ébredt szenvedélynek, s tudatták atyjával a dolgok állását. Petrovics mester aztán amúgy mészáros módra vetett véget a korai ábrándoknak. Jól elverte a fiát, s azzal, bár csak egyelőre, a szép ábránd szertefoszlott.

Pedig amit az ifjú lélek magába szivott, azt nem olyan könnyen lehetett onnan kiverni. Évizedekig élt benne az ifjú ábránd, a festett világ szeretete, s mint hirneves költő, annyi keserű csalódás, betegség, nyomorúság után, melyet a szinészetnél s a szinészetért kellett elszenvednie, megint csak visszatér a világot jelentő, de annyira szálkás deszkákra, hogy még a férfikor józan esze sem tudja egészen kigyógyitani belőle.

Első gyerek-szerelme is ekkor ébred… Egy gyerekleányka tetszett meg a gyerek-ifjunak, aki versbe öntötte érzelmeit, s megszületett az első szerelmes vers, amely kétségkivül nem volt remeke a Petőfi poézisének, de melyet kegyelettel őriznénk, ha megvolna, mint a hogy kegyelettel olvassuk ez időtájt Aszódon irt diák-bucsúversét, melynek az a czime:

„Bucsúzás 1838-ik évben”

Ez a költemény, mely évzáró ünnepélyre készült, s melyben tanulótársai nevében tanárától vesz bucsút, egyike költészete első zsengéinek. A vers hekszameterekben van irva, nem közönséges ügyességgel a klasszikus formában, melynek ugyankésőbb is tanujelét adta, de hogy ebben a korban milyen könnyüséggel bánt a nehéz klasszikus versformával, bizonyitja csak ez egynehány sor is, amelyet a „Bucsúból” ide iktatok:

„Immár kész koszorunk, melyért tiz hónapig izzadt
Arczczal, gyenge eszünknek gyüjtve diszét, fonogattunk
A zöld Pindus alatt, a nyájas Múzsasereg közt.
Ennyit nagy tudományú atyánk, volt gyüjteni képes
Elménk időt, noha Pallas kertjében gyönyörüebb
Illatozású virágok kelnek, mint a vadonynak
Puszta helyén, fárasztóbb mégis a pindusi ösvény.
Vonzóbb drága szülénk s kedves rokonink köre, mintsem
Hogy kis időre szivünk azt kész nem volna kerülni…”

Ime, a kis diák, mennyire ura már a pattogó hekszameternek.

Egyszóval: daczára a komédiások-megzavarta kebelnyugalomnak, az apai verésnek, az ifjui ábrándnak és az első szerelmi költeménynek, Petrovics Sándor mégis első eminens lett az aszódi gimnáziumban. Lám, a verset is, melyet bucsúzóra máskor Koren tanár szokott irni, ő reá bizták, s nem vallottak vele szégyent…

Igaz, hogy szivesebben ment volna a szellős komédiás-ponyvasátor alá, vagy örömestebb sétált volna az ifjui ideál kertjének a sövénye hosszában, de hát, nem csupa rózsákból van az élet összetéve… Őreá, szegényre nézve, pedig ezután már kezdődtek a tövises napok…

Forrás: Váradi Antal: Regényes rajzok Petőfi életéből. – Petőfi-Könyvtár. Szerkesztik: Endrődi Sándor és dr. Ferenczi Zoltán. III. füzet. Kunossy, Szilágyi és Társa Könyvkiadóvállalat kiadása Budapest, 1908.