2018. máj. 18.

Vecsey Sándor (1828?-1888): Mint húr, mely a…




Mint húr, mely a hangszerről leszakad –
Mért oly rezgő, oly remegő szavad? –
Mit nem lehet, nehéz kimondani,
Titokszerű van rajtad valami.

Mint húr, mely a hangszerről leszakad –
Mért oly rezgő, oly remegő szavad? –
Mit nem lehet, nehéz kimondani,
Titokszerű van rajtad valami.

Mi bánt, mi fáj, - beszélj, ha mondható,
Szavad ugy is fájó szívnek való;
Mint a havat a síron a tavasz,
Olvassza föl bánatod a panasz.

Ha gyűlölet, ha kinzó szerelem:
Egy szívnek, hölgy, sok annyi gyötrelem;
Csipkebokor, mely éget – mindenik,
Emészt, hanem föl nem emésztetik.

… Te nem beszélsz, - hallgatsz, de hasztalan;
Nem bírja meg a szív, h a titka van.
Sokszor a szem, nem az ajak beszél,-
Szegény leány, te sokat szenvedél! –

- Csodákat is mutat föl az élet,
Nem jó anya szült, jó leány, téged.
… Szívének vagy eszének betege,
Kinek van és még sincsen gyermeke.

Ki mondja meg, ki fejti meg okát:
Miért üldöz, miért gyülöl anyád? –
Nem vétkezél, nem vétél ellene; -
… Rossz szellemek játszanak-e vele?...

Laktok külön, egy házfödél alatt:
A gyülölet von köztetek falat.
Ujong, örül körüled a világ:
S te zárkózol, mint naptól a virág.

Zárkóznod a világtól kora még, -
Előbb mosolyg, aztán borul az ég,
S neked, kinek örülnöd kellene,
Szemed mindig könnyekkel van tele.

S amig te sírsz, - ő vigad és örül,
A nagy világ zaja veszi körül.
Szeret mindent, kincset és élveket, -
Szivében csak te nem foglalsz helyet.

Elédbe tesz akármely idegent,
Neked aki szíve alatt pihent;
Nincs hozzád egy gyöngéd, egy jó szava,
Szegény leány! boldogtalan anya! –

Magas fa és erős a szeretet,
Ki is növi gyakran a sebeket:
De mint fának – ha vágják – dőlni kell,
Ha sok a seb, a szív sem birja el.

Elég immár; - ketté vált itt az út -;
Nem anya az, ki csak gyűlölni tud.
Más ég alatt egymástól messze tán,
Erőt veend a fájó szív magán.

Ha fellegek lepik is az eget:
Nem von meg a nap minden meleget;
Ha nem sok is, találkozik kebel,
Mely életet, szeretetet lehel. –

Zúgó vész és vihar tarolja bár,
Ujra éled és vidúl a határ,-
Virágos lesz völgy s halom, mint vala:
S megzendül a fülemile dala.

Ne sirj, ne sirj, szakadjon a fonál -,
Te megtevéd, amivel tartozál;
- Számoljon az, ki ennyire hozott;
… Itt a pokol, - nem Isten dolgozott.

Forrás: Gombostű. Szépirodalmi, társaséleti és divatközlöny. Első félévi folyam. Pest, január 11. 1862.