2018. máj. 31.

Torkos László (1839-1939): Közös dicsőségünk (1898)




Nagynevű lantosa, dísze a magyarnak,
Elvitatni tőlünk hányan nem akarnak!
Az övé vagy, rácz s tót fennen hirdeti,
Nem ősi magyar vér lüktetett szivedben,
Ott van az áruló öröklött nevedben,
Magyaros köntössel nem födheti.

Hiu hánykolódás! – Por, hamu mit érnek?
Balgaság kutatni parányit a vérnek,
S esküdni a névnek holt betűire.
A sziv egy érzése, az ajkak egy nyelve,
Egy lelkes lángolás egy honnak szentelve,
Igaz rokonságnak ez a bélyege.

Atyafiak délen s az északi részen
Ne sértsen örömünk, hogy miénk egészen,
Részt büszke jogunkban mi tilt vennetek?
A szív egy érzése, az ajkak egy nyelve,
Egy lelkes lángolás egy honnak szentelve
Örök lánczczal fűzze hozzánk szivetek.

Álljatok hüségben, mint ő rendületlen,
Legyetek reményben, hitben, szeretetben
Egy család tagjai ő vele s velünk,
Hazánk ha egyenlőn szeretett szülénk lesz:
Legye a tietek, így is a miénk lesz,
Közös dicsőségünk, közös gyönyörünk!

Forrás: Petőfi a magyar költők lantján – Versek Petőfiről -  Petőfi-Könyvtár XX. füzet – Összegyüjtötték: Endrődi Sándor és Baros Gyula. Budapest, 1910. Kunossy, Szilágyi és Társa Könyvkiadóvállalat kiadása