2018. máj. 3.

TITUS MACCIUS PLAUTUS (i. e. 250? v. 54-184)




Plautus aligha volt valami daliás legény, hiszen a neve is lúdtalpára utal, Sarsinából került Rómába. Nagyon ágrólszakadt lehetett; munkát, kenyeret keresett az akkori világ legnagyobb városában. Valamelyik színháznál lelt jelentéktelen elfoglaltságot, talán színházi szolga volt. Összegyűjtött némi pénzt, és meg akarta alapozni a szerencséjét. A pénz spekuláción elúszott, megismerte az izzadságos munkát, a nyomort. Éveken át kézimalmot forgatott. Az egyhangú, nehéz munka közben sem feledkezett meg a színházról. Szabad idejében darabot írt. Hamarosan fordult a sorsa és Róma legkeresettebb vígjátékírója lett. Tehetsége pénzt és megbecsülést hozott neki.

Plautus eredetisége nem a témákban, hanem a jellemformálásban, pompás cselszövények, félreértések kimódolásában, csattanóan elmés dialógusokban, vaskos népi eredetű humorában és utolérhetetlen komikai nyelvében gyökerezik. Van benne szociális érzék. A gazdag kereskedő, a rabló katonák, a korrupt hivatalnokok iránt nem sok rokonszenvet mutat, viszont meleg együttérzéssel fordul a rabszolgák, a cselédek, a szegényemberek felé.

Mintegy hetven darabot írt. Életművéből 20 teljes komédia maradt reánk. Csiky Gergely valamennyit lefordította magyarra.

Páratlanul népszerű volt Rómában. A halála után fél évszázaddal készült sírfelirata így hangzik:

Mert Plautus sírjába került, a komédia gyászol,
Puszta a színpad már, a kacaj meg a tréfa s a játék
S mérték nélküli sok versmérték könnyezik együtt.

V. J.

Ránk maradt vígjátékai:  A hetvenkedő katona; Stichus („Stichus”, 200); Pseudolus („Pseudolus”, 191); A ládika („Cistellaria” ? ); Zsizsik („Curculia” ? ); A szamárvásár („Asinaria” ? ); A két Bacchis („Bachides” ? ); A kalmár („Mercator” ? ); A carthagói „Poenulus” ? ); Amphitruo („Amphitruo” ? ); A foglyok; Epidicus („Epidicus” ? ) Az ikrek („Menaechmi” ? ); A bögre; A perzsa („Persa” ? ); Három ezüst („Trinummus” ? ); Casina („Casina” ? ); A goromba („Truculentus” ? ); A hajókötél („Rudens” ? ); A kísértet („Mostellaria” ).


PLAUTUS: A HETVENKEDŐ KATONA

(„Miles gloriosus”, i. e. 204 körül. Vígjáték 5 felvonásban. Fordította: Csiky Gergely 1885, Devecseri Gábor 1942.
Szereplők: 9 férfi, 3 nő.)

Pompás szórakozás megcsúfolni az önhitt dicsekvőt. Erről tanúskodik Plautus vígjátéka, A hetvenkedő katona is. Pyrgopolinices (a városbástyalegyőző) ostoba gőgjében mit sem gyanítva, önként megy bele a jól előkészített kelepcébe, s mulatságos bukása újra egyesíti a durva erőszakkal elválasztott szerelmeseket.

*

Amíg Pleusides, a derék athéni ifjú követségben járt messze földön, Pyrgopolinices, az üresfejű, szoknyabolond katona elrabolta és Ephesusba vitte szerelmesét, a bűbájos Philocomasiumot. Még szerencse, hogy a véletlen jóvoltából Pleusides hűséges szolgája, Palaestrio is az ostoba szájhős házába kerül, és amint módjában áll, értesíti volt gazdáját Philocomasium hollétéről. Pleusides erre késedelem nélkül Ephesusba utazik.

Itt atyai jóbarátjánál, Periplectomenesnél száll meg, akinek háza a katona szomszédságában van, s így az ifjú legalább kedvese közelében lakhat. Palaestrio találékonysága révén még találkozhatnak is a szerelmesek. A szolga ugyanis áttöri Philocomasium szobájának falát, s a résen át a lány feltűnés nélkül átsétálhat a szomszédba. Sajnos Pyrgopolinices egyik rabszolgája kilesi, amint a fiatalok csókolóznak. Jelenteni akarja a dolgot gazdájának, azonban szerencsére előbb Palaestriónak panaszolja el, hogy mit látott. Ezt pedig nem olyan fából faragták, hogy ne tudna túljárni az együgyű árulkodó eszén. Elhiteti vele, hogy akit a szomszédban csókolózni látott, nem Philocomasium volt, hanem annak ikertestvére.

A szerelmeseket azonban nem elégíti ki, hogy néhanapján találkozhatnak Periplectomenes házában. Ők nem titkos találkára, hanem szabad együttélésre vágyakoznak. Palaestrio ravaszsága ennek is megtalálja a módját. Furfangos tervet eszel ki, aminek megvalósításában jó szövetségesre talál Periplectomenesben. Egy vállalkozó szellemű örömlányt tisztes úrhölgynek öltöztet, felbiztatja, hogy mondja magát Periplectomenes hitvesének, és üzenje meg a szoknyabolond katonának, hogy halálosan beleszeretett. Pyrgopolinices bekapja a csalétket. Hogy új hódítása gyümölcsét élvezhesse, szívesen túlad a rabságban tartott athéni lányon. Philocomasium szabad, mehet isten hírével, még gazdag ajándékot is kap, viheti magával Palaestriót. Csak az a fontos, hogy minél hamarabb eltűnjön. A leány természetesen nem hagyja kéretni magát, szerelmesével és a hűséges szolgával nagy sietve hajóra száll. Pyrgopolinices ezalatt sóvárogva néz át a szomszédba, ahonnan újdonült szerelmese állítólag már ki is tette Periplectomenes szűrét. Végre elérkezik a várva várt pillanat, nyílik a szomszéd ház ajtaja, s a katona vérmes reményekkel lép át a küszöböt. Ott azonban keserves csalódás éri: Periplectomenes szolgái alaposan ellátják a baját, elszedik ruháit, és kis híja, hogy mint a más feleségére ácsingózó szoknyapecéreket szokás, meg nem fosztják férfiasságától. Amikor kiszabadul, dühösen ébred rá, hogy Palaestrio becsapta. De az egymásra talált szerelmeseknek nem árthat; azokat már messzire vitte a hajó.


A hetvenkedő katoná-t 1882-ben mutatta be a Nemzeti Színház (Periplectomenes: Újházi Ede; Philocomasium: Csillag Teréz). Azóta sokszor játszották másutt is.

K. Á. (Kreuss Ágnes)


PLAUTUS: A FOGLYOK

(„Captivi”, i.e. III. század vége vagy II. sz . eleje. Színmű öt felvonásban. Fordította: Csiky Gergely 1885, Benkő István 1928.
Szereplők: 9 férfi.)

Az önfeláldozó baráti szeretet diadalának történetét írta meg Plautus A foglyok-ban. Az igaz barátság áthidalja a szolga és az úr közötti szakadékot, az önzetlen áldozatkészség segít a bajba került jóbarátokon, s a sors végül is gazdagon megjutalmazza őket bátor helytállásukért.

*

Hegionak, a tisztes aetoliai aggastyánnak nem volt szerencséje gyermekeivel. Kisebbik fiát egy hűtlen rabszolga négyéves korában elrabolta, idősebb fia, Philopolemus pedig az Elis elleni háborúban fogságba esett, és mint rabszolga egy elisi orvos házába került. A derék öreg, hogy Philopolemust kiszabadítsa, több aetoliai fogságba esett ifjút megvásárol. Ezekkel akarja gyermekét kiváltani. Foglyai között vagy egy gazdag elisi polgár, Theoromedes fia, Philocrates, és annak rabszolgája Tyndarus.Tyndarus nagyon szereti vele egyívású gazdáját, és mindenáldozatra hajlandó, hogy visszaszerezze Philocrates szabadságát. Hogy ezt elérje, nevet cserél vele, ő, Tyndarus lesz ezentúl Philocrates. Hegionak már ezen a néven mutatkozik be. Ráveszi a gyanútlan aggastyánt, hogy a Tyndarusnak vélt igazi Philocratest küldje követként Elisbe, s ez onnan váltságul hozza magával Hegio fiát. Addig ő zálogként Hegionál marad. A csel sikerül, Philocrates újra szabad ember lesz.

De Tyndarus súlyosan meglakol nagylelkűségéért. Egyik elisi rabtársa felismeri, és leleplezi Hegio előtt. Az öreget felbőszíti, hogy ilyen csúfosan becsapták. Büntetésből megbilincselteti Tyndarust, és kényszermunkára küldi a kőbányába. Hősünk azonban hamar kiszabadul. Philocrates ugyanis ígéretéhez híven visszatér Aetioliába és vele együtt jön Hegio fia, Philopolemus is. És a sors, úgy látszik, teljesen kárpótolni akarja Hegiot azért a sok aggodalomért és bánatért, amit gyermekei miatt elszenvedett. Keze közé kerül a csalárd rabszolga, aki hajdan fiacskáját elrabolta. Ez azután bevallja, hogy Elisbe vitte a kisfiút, és eladta Theodoremedesnek, az pedig fiának ajándékozta. Philocrates szolgája, Tyndarus tehát nem más, mint Hegio elveszettnek hitt fia. Apa és megtalált gyermeke boldogan borulnak egymás keblére, vidám ünnepet ül Hegio egész házanépével, van nagy eszem-iszom. Csak a hűtlen rabszolga számára szomorú ez a nap: bilincsbe verik, és mint tolvajt, hóhérkézre adják.
K. Á. (Kreuus Ágnes)


PLAUTUS: A BÖGRE

(„Aulularia”, i.e. III. sz. vége vagy II. sz. eleje. Vígjáték öt felvonásban. Fordította: Csiky Gergely 1885.
Szereplők: 9 férfi, 3 nő.)

Az emberi mértéket nem ismerő esztelen vagyonféltés régi témája a vígjátékirodalomnak. A bögre ennek egyik első feldolgozása. A darab nemcsak a kortársak körében aratott rendkívüli sikert, hatása igen nagy volt évszázadok múlva is. Innen merítette Moliére a Fösvény alapgondolatát.

*

Ritka szerencse érte a szegény, becsületes Eucliót. Házi tűzhelye alatt aranypénzzel teli bögrét talált, amit ég nagyapja rejtett el oda. Ettől azután szinte elveszti az eszét. Kincsének nem tud igazán örülni. Szüntelenül attól retteg, hogy megrabolják. Nem is törődik semmivel a világon, csak az az egy gondja van, hogy őrizze meg szeretett aranyait. Mindenki gyanús számára, aki él. Régi hűséges cselédjét el akarja zavarni, mert attól tart, hogy kileste, hova dugta el a pénzt. Gazdag szomszédját, a vén Megadorust sértő bizalmatlansággal fogadja, pedig az éppen nagy megtiszteltetésben részesíti, megkéri egyetlen leánya, Phaedria kezét. Bánja is ő, vigyék a lányt, csak hozományt ne kérjenek vele.

Phaedria azonban nagy bajba jutott. A Ceres ünnepeken bortól felhevülve meggondolatlanul engedett egy ismeretlen ifjú csábításának, és most gyermeket vár. Micsoda szégyen! A könnyelmű apának még a nevét sem tudja. A sors azonban kedvező fordulatot tartogat számára. Kiderül, hogy a csábító nem más, mint öreg kérőjének unokaöccse, Lyconides. Ez hajlandó vétkét jóvátenni és feleségül venni a lányt. Megadorus sem akar a fiatalok boldogságának útjában állni, s visszalép a jegyességtől.

Közben azonban újabb bonyodalom támad. Lyconides szolgája meglesi Eucliót, amint arannyal teli bögréjét a ligetben elássa, s a vén zsugori távozása után ellopja a kincset. Ennél nagyobb csapás nem érhette volna Eucliót. Majd beleőrül a rettentő veszteségbe. Lyconides azt hiszi, hogy az öregember azért jajveszékel, mert rájött leánya szégyenére. Becsületesen megvallja hát neki, hogy bűnt követett el Phaedria elcsábításával, mert olyanhoz nyúlt, ami nem övé, de mindenáron helyre akarja hozni vétkét. Szavai nyomán mulatságos félreértés támad. Euclio ugyanis úgy értelmezi a hallottakat, hogy Lyconides lopta el a bögrét. Az ifjú végül is kimagyarázkodik, a kincs előkerül, s a fiatalok egymáséi lesznek. Euclio azonban vajmi keveset törődik leánya boldogságával. Miközben a násznép a menyegzőre készül, visszanyert kincseit dédelgetve, babusgatva, egyre csak azt hajtogatja, hogy ő szegény ember, hozományt, nászlakomát ne várjon tőle senki.

A bögré-t 1902-ben játszotta magyarul először a Nemzeti Színház, legutóbb 1954-ben a Rádió Világszínházának keretében hangzott el.

K.Á. (Kreuss Ágnes)

Forrás: Színházi kalauz. Szerkesztette Vajda György Mihály. Második, bővített kiadás. Budapest, 1962.