2018. máj. 18.

Thaly Kálmán (1839-1909): Már azt sohsem hittem volna…




Már azt sohsem hittem volna,
Hogy oly nagyon szeressek!
Hogy én még ily sóhajtozó
Legényke is lehessek.

Én, ki büszke vagyok arra –
Hogy férfinak születtem,
S ezért bár bú van szívemben,
Köny nem ragyog szememben.

Én, ki eddig a sírást csak
A sarkantyúmra hagytam:
Óh e nagy szerelem miatt
Hányszor sírva fakadtam!

Istenem, hát nem segit itt
Sem idő, sem tanulmány?...
Még most is meg bir ríkatni
Egy mosolygó kis leány!

Azért nyugszik meg csak a szív
Hogy ujra feldobogjon,
Azért gyűjti össze lángját:
Hogy még jobban lobogjon.

Higyjétek meg: a hidegség
Sohsem tarthat sokáig:
Mert a sziv is, mint a rózsa,
Koronként kivirágzik…

Nagy hatalom a szerelem,
Gyözhetetlen hatalom,
Uralkodik földön, égen,
Virágon és csillagon.

Jaj annak, ki meg nem hódol
És hatalmát neveti;
Jaj annak, ki még gunyolja –
Százszorosan jaj neki!

A szerelem boszuálló,
Ki erejét gúnyolja:
Magát azon keservesen,
Kínosan megboszulja.

Itt a példa: ime én, a
Hetyke, büszke, vad gyerek,
Aki mindig azt beszéltem,
Hogy szerelmes nem leszek!

Aki bátran mertem nézni
Szemetekbe, leányok:
Vélvén, nyüg a szerelem, mit
Bármely percben lehányok…

Én, akinek szivére sok
Lángtekintet nem hatott:
Most a gúnyolt szerelemtől
Szenvedek nagy bánatot.

Keresem a holdvilágot,
Sopánkodom szeliden…
Hejh, pedig a sóhajtozás
Soha sem volt kenyerem!

De igy jár az, ki a mások
Búján, baján mosolyog!...
Óh! ez egy-két mosolygásért
Mostan mennyit zokogok!!

Megboszúltál keservesen –
Kikacagott szerelem;
Bünhödém: mert hatalmaddal
Kínaid is ösmerem.

Óh de most már üdvözíts is!
Ha már szívem kinyilott:
Adj beléje boldogságot –
A virágba – illatot!!

Forrás: Gombostű. Szépirodalmi, társaséleti és divatközlöny. Első félévi folyam. Pest, február 1. 1862.