2018. máj. 19.

Temesvári István: Históriás ének a kenyérmezői diadalról (1569.)




Hogy irnának ezer négyszáz és nyolczvanban
Az Úr Jézus Krisztus születése után
Jó Báthori István az Erdélyországban
Vajda vala akkor oly nagy jámborságban.

Ugyan azon üdő folyásában vala
Vitéz Kinizsi Pál az Vég-Temesvárba,
Király után vala ott az ispánságban
Hire vala neki nagy-sok tartományban.

Ezen esztendőben Szenderő várában
Számtalan sok török gyűlni kezdett vala,
De ez gyűlésének oka hogy mi volna:
Sem magyar sem egyébféle nem tudja vala.

Nyughatatlan király ez hirnek hallásán,
Jó Báthori Istvánt a Kinizsi Pállal
Inti és oktatja sok követek által:
Hogy készen lönnének minden bátorságban.

Mert a török – ugymond – nagy-sok néppel vagyon
Rövid idő mulván jó Magyarországon
Dúlást, rablást akar tenni városinkon
Kinek tü ellene álljatok jó móddal!

Gyakor helyen nektek ő közettek legyen
Egy kém haza jöjjen, másik ottan menjen,
Kik meglássák török szándékát: mi legyen?
Hogy álnokságtól a nép ne röttegjen!...

Az két jeles urak a király beszédét
Mihelyen meghallák az ő izenését:
Mindenfelé ottan küldének kémeket
Kik megkémlenéljek jól a törököket.

Mindketten az urak nagy szép seregeket
Kezdenek azonban gyűjteni sok népet,
Kikkel az rablástól ő birodalmokat
Megtarthatnák épen a szegény községet.

Ime azonközben kémek megjutának
Az Erdélyországban Báthori Istvánnak,
Es Vég-Temesvárban jó Kinizsi Pálnak
Megbeszéllék török szándéka mi volna…

Most – ugymond – Alibég ékes seregével
Által kezdett kelni Dunán ő népével,
Az Erdélyországnak nagy veszedelmére,
Hatvanezer néppel-indult sietséggel!

Ez hír már mindkét úr tudtára vala,
Jó Báthori István az Erdélyországban
Oly nagy sietséggel ő tartományában
Zsoldot kiáltata az Erdélyországban.

A kéncses Erdélynek ő tartományában
Székel, magyar, szász, és oláh lakik abba,
Kikből nagy szép hadat jó Báthori István
A törökek ellen nagy-hamar támaszta.

Ime azonközben tevék neki hirré,
Az ő birtokára hogy Alibég jönne,
Oly szagyszámu néppel, Erdélyre sietve –
Ingyen – majd Erdélynek határára érne.

Azért gyorsasággal, és nagy-bátor szüvel
Török eleibe vajda ő népével
Indula táborból, mégyen sietséggel:
Mert hallja, hogy török jőne sebességgel.

Azonközben pedig az Vég-Temesvárnak
Az ő ispánjának: jó Kinizsi Pálnak
Izene Báthori mint jó szomszédjának:
Oltalmára jőne az Erdélyországnak!

„Siess – ugymond – kérlek, mint jó szomszédomat,
Szomorú rabságtól én birodalmamat
Oltalmazzuk (hüven) mű tartományunkat,
Földre mind levágjuk itt a pogánokat!

Én innét népemmel, oly nagy sebességgel
Eleikbe megyek én minden örömmel;
Kérlek, te is indulj utánnok népeddel;
Közbe vegyük őket a mü seregünkkel.

Vitéz Kinizsi Pál hogy e dolgot érte:
Az ő szép seregét ottan elkészítté;
Ezt Alibég ingyen eszébe sem vövé,
Hátul hogy ellenség volna, azt nem véle.

Röttenetességgel a szép várasokat
Dulják és égetik mind a szép falukat,
Nagy-bizvást rabolják a bennevalókat:
Mert nem látnak sehol ellenek állókat:

Gyula-Fejérvárig mind felgyargalának,
Mindent eldulának és elpusztítának,
Nagy-sok nyereséggel hogy megrakodának
Legottan nagy-bízvást visszafordulának.

Jó Báthori István az ő seregével
Hátol ő utánok mégyen merészséggel,
De nem akar élni vakmerőséggel,
Azért Kinizsi Pált várja ő népével.

Azonközben török egy falura ére
Mely a mező közepén áll: Kenyérre,
Melytől neveztetik Kenyérmezőnek –
Ott lőn szállások mind a törökeknek.

Itt megérté török, hogy Báthori volna
Igen szép sereggel csak közel hallgatna
Egy szép váraskában, kinek neve vala
Szász-Sebes; hozzájok két mélföldnyi volna.

Azért ezt végezte Alibég urakkal:
Hogy el ne menjenek mindjárást prédával,
Hanem ők először Báthori Istvánnal
Megvínának szömbe ott a magyarokkal.

Ugyanezen dolgot jó Báthori István
Megértötte vala az ő kémnek által;
Azért mind a két fél ott közakarattal
Reggel a mezőre szállának nagy haddal.

A mezőn egymástól nem távoly ülének,
Három óráiglan táborokban lőnek,
Ott egymás seregét elnőzék szemlélék,
Az ő seregeket szépen elrendelék.

Seregekben vajda rendelvén ő népét
Mindennek meghagyja, hogy az Isten nevét
Terden állván minden kérné segitségét:
Hogy a pogán-kézből mentené ki népét!

Ottan vajda népét elöve szólítá,
Kiknek nagy felszóval ilyenmódon szóla:
„Szerette vitézim, készüljeket hozzá –
És nagy bátorsággal menjünk pogánokra.

Mü nem másért vivunk, hanem mümangukért,
A mü jószágunknak megmaradásáért:
Édes gyermekünkért, és feleségünkért,
Atyjánkfiainkért, és mümarháinkért.

Im látjátok az nép mely igen kövélyen
A mü jószágunkkal megrakodva mégyen,
Számtalan sok népet az rabságra viszen –
Nagy kegyetlenséget nemzetönken teszen.

Nemcsak külső népek az ő jószágokkal
Vitetnek (el) tőllek minden marhájokkal:
De a mü gyermekink ő édes anyjokkal
Rabságra vitetnek minden marháinkkal.

Szüzek, szép leányok, szép kisded gyermekek,
Vélek egyetemben szép tisztes szömélyek;
Kiket ha engedünk, békével elvisznek
Nagy keserűségben mindhalálig élnek.

Mi atyánkfiait a pogán törökek
Nem halálra viszik, bizonynyal higyjétek,
Mert talán könyebben azt elszenvedhetnék –
De halálig való rabságra vitetnek.

De hogy az ne legyen: készüljetek hozzá!
Ne hagyjuk ezeket élnie holnapra!...
Hanem a mü szablyánk konczról konczra hányja,
Még ma ez mezőben mind fogytig levágja.

Nagy-bűtor szüvetek lám tünektek vagyon,
A mellett erőtek győzhetetlen vagyon;
Bizzatok Krisztusban! Minden fegyvert fogjon!
Az jelt mikor halja: ottan előálljon!

Csak egy óra mulva, bizonyal higyjétek
Amaz nagy Kinizsi Pállal az vitézek
Segítségre jőnek mellénk szép seregek:
Azért müellenünk nem állhatnak ezek.

Bizonnyal higyjétek, hogy én jelen leszek,
Minden ügyetekben hogy én jelen leszek,
Vagy ez nap veletek győzedelmet veszek;
Avvagy az Krisztusnak vendége én leszek.

Hogy e beszédet az vajda elvégezte:
Az egész nép őtet, hogy jelt adna kérte
Minden vitéz úrnak hívségét jelenté,
Az vajda beszédét az sereg dicséré.

Azért gyorsasággal az vajda ő népét,
Elrendelé szépen és bölcsen seregét:
Négy fel választá ott ő minden népét,
Hogy könnyebben megtolhatná ellenségét.

… Imár hogy mind a két fél elkészült volna:
Egyberohanának nagy sivalkodással;
Dobok és trombiták zengnek ropogással
Nagy-erősen víni kezdének egymással.

Harczon mindkét félben sokan elhullának,
Törökök szászokban sokan levágának,
És az oláhokban sokan meghalának –
Mind vérré vált vala vize a Marosnak!

A fegyveres népet vajda azonközben
A mely önmagánál vala a középben:
Ám előbb indíta török eleibe…
Itt halld meg, mely dolog lőn egy történetbe!

Fegyveres nép előtt a vajda áll vala
Rohanni törökre egyszersmind akara:
Ő jó lovát ott megsarkantyuzva –
Lovastól egyszersmind földre esett vala.

Mihelyt a vitézek ezt eszekben vévék:
Pokol-szerencsének jelének itélék;
Hogy visszatérnének – vajdát arra intik,
Avvagy hogy az hegyre felfutnának, kérék.

Báthori felkelvén nekiek felele:
„Gonosz szerencsének ezt senki ne vélje!
Mert ki hadakozik Istennek nevében:
Semmi gonoszszára nem lehet éltében.

A dolgon vitézek meg ne röttenjetek!
Az Isten müvelünk lészen, meghigyétek;
Mostan bátor szüvel engem kövessetek –
A mit tü éntőlem láttok, azt tegyétek!”

Miglen ezt mondá, oly nagy sietséggel
Rohana törökre; ottan mereszséggel
Bátorítá népét, hogy az ellenséggel
Erőssen vinának véle törökekkel.

Az ő rohanását törökek serege,
El nem szenvedheté Alibégnek népe;
De nagy gyorsasággal ottan visszatére –
Az bégnek hirével hogy ez dolog löne.

Bég négy szép sereget egyszersmind intitta,
Kivel vajda népét földre lerontaná;
Derék diadaltól az hadnak két szárnya
Ám ottan megszünék, had középre szálla.

Az egész sokaság mind középre futa,
Röttenetességgel egymással ott viva;
Hat sebekkel akkor István vajda
Lovával egyemben megsebhetett vala.

Itt az magyarokat török közben fogá:
Azért az viadal itt igen nagy vala,
Pogán törökekben számtalan meghala, -
Kiknek az ő helyekbe meg más sereg álla.

Azonközben pedig, hogy itt harczolnának,
És mind a két félben sokan elhullanának
Nagy – sok jó vitézek a Kinizsi Pállal
Vég-Temesvár felől jőnek gyorsasággal.

Az jó Kinizsi Pál nagy – szép seregekkel
Erdélybe beére alföldi hősekkel;
Mihelyen meglátá hogy az ellenséggel
Jó Báthori István vina merészséggel.

Jézust kiáltata, - törökre indula
Oly nagy sebességgel reájok rohana,
Hátol törökeket kegyetlenül vágja,
Számtalan töröket gyorsan lehullata.

Török önmagában már elhitte vala
Hogy a magyarokat ő ott mind levágja,
És az győzedelem önálla maradna:
De mihelyen hátol Kinizsi Pált láta.

Ali vég azonnal ott megröttent vala –
Mert jó vitézségét Pálnak tudja vala;
Ottan törökeknek serege megbomla,
És az ő sok számok küssebbedig vala.

A Kinizsi Pál vala itt szintén ollyan
Mint rivó, orditó, kegyetlen oroszlán;
Valahová téröl: hátat ád a pogán –
Két élestör vala neki az oldalán.

Vajda környül töröket leverte,
Az néppel vajdát haláltól megmenté,
Nagy-szép intésekkel népet erősité –
Arczról törökökre megtérité.

Veszedelmeket török hogy kétfelől érté:
Ottan ő seregét az hegyre térité,
Hogy megmaradhatna hegyen, ő azt vélé –
És a prédás tábort ottan elfelejté.

Futnak nagy erőssen törökek az hegyre,
utánok magyarok, vágják őket földre;
Vitéz magyaroknak az Isten térite
Ékes diadalmat, gazdag nyereséggel…

Mind egész nap őket erősen kergeték,
Hegyen, völgyen, erdőn, sikon igen ölék,
Mindenféle pogánt ők el-kiszéleszték –
Ekképpen magyarok pogánt ott megverték.

Ottan az Alibég onnét elszágolda,
Haláltól, fogságtól ő meszabadula,
Törökországban ő maga bészágulda,
De minden ereje Erdélyben marada.

Mihelt törökeket magyarok levágák:
Ottan jó lovakat táborra forditák,
A török táborát azontól eldullák,
Kazdag nyereséggel ott megrakodának.

Mindjárt az foglyokat ott ők elódozák,
Nagy rabságtól őket is megszabaditák,
Kikkel egyetemben Istennek nagy hálát
Adának vitézek, egymásnak vigadnak,

Azután mindnyájan vitézek gyülének,
Az harcznak helyére ottan ők menének:
Urak vitézekkel igen örülnének,
Elvégezték, hogy ott vacsorát önnének.

Örömökben hősek isznak az jó borban,
Nagy-szép énekeket ő lakodalmokban
Mondnak és beszélik: eleink az hadban
Miként ellenséggel vittak viadalban.

Hősek, jobban-jobba az jó borban innia
Kezdének fegyverben szép tánczokat járni,
Egyszersmind hangosan igen kiáltani
Kezdék ott a méhsert szépen betölteni.

Vitéz Kinizsi Pált az hősek ott kérék,
Hogy ő is tánczolna urakkal, őt inték,
Megfogadá vitéz uraknak kérését –
Ottan ő elöttek Kinizsi felugrék.

Egy nagy török testet azontul ragada,
Az ő fogaival földről felharapá.
Vitéz kezeivel csak hozzá sem nyula –
Avval egy szép tánczot urak előtt jára.

Kik ez dolgot láták: erősen csodálák
Erős Herculeshez Kinizsit hasonllák,
Némelyek Sámsonhoz hasonlónak mondák,
Dicsérék vitézek látván az ő dolgát.

Örömökben hősek az egész étczaka
Csak egy mákszömnyét is nem aludtak vala;
Reggel seregével két úr indult vala, -
Gyulafejérvárban vigan mentek vala.

- Jó Báthori István és az Kinizsi Pál
Ekképen vivának meg a pogánokkal
Bőv kenyérmezején az Erdélyországban,
Az böjtelő hónak tizenöted napján.

Ezek után vajda egy szép kápolnácskát
Ütközetnek helyén csináltatott vala,
Önnen-költségével épüttetett vala:
Kit emlékezötre ő utána hagya.

Budában királynak ez hogy hirével lőn:
Nagy dicséreteket király Istennek tőn –
Hogy ki diadalmat pogán törökeken
Gyakran magyaroknak ad ellenségeken.

Támasszon az Isten most is oly urakat
Kik által megrontsa mind a pogánokat,
És megszabaditsa a benne bizokat –
Kezünkbe megadja a mü országunkat!

- Ezeket versekben a ki berendelte
Temesvári István deák az ő neve,
Hogy Telegden laknél scholamesterségben
Ezerötszáz hatvankilencz esztendőben.

Forrás:  A régi magyar költészet remekei – A legrégibb időktől Kisfaludy Károlyig 80-88. old. – Bp., 1903.