2018. máj. 18.

Szokoly Viktor: Ligeti Antal (1823-1890)


Ligeti Antal festménye: Libanoni cédrusliget 1876


(Rajzok egy festész művészi életéből)

- Tudsz-e hegedülni? – kérdezék az egyszeri irlanditól.

- Meglehet – viszonzá ez -, de még nem próbáltam.

Az emberek legnagyobb része úgy jár tehetségével, mint az irlandi: nem ismeri azokat, mert nincs elég tere a bimbónak, hogy abból kipattanhasson a virág.

Sokan életük legszebb részét hajlamaikkal össze nem férő pályára készülettel töltik el, s ezek úgy járnak, mint az útját tévesztett fuvaros, ki végre megtalálja az igazi keréknyomot, vágtatva halad előre, de mégis gyakran megelőzik a lassú ökrös szekerek, melyek lomhán, de egyenesen tartanak a cél felé.

Innen van azután, hogy midőn némely, éveire nézve még gyermek már a borostyán után akar nyúlni, addig más csak akkor lép azon ösvényre, mely a halhatatlanság viruló berkébe vezet.

Jeles festészünk, kinek művészi életrajzát óhajtjuk adni e sorokban, ifjúsága első éveit szintén hajlamaival meg nem egyező pályán töltötte el. Korán árvaságra jutván rokonai kívánatára kereskedővé kellett képeznie magát, bár lelke máris titkon a festészet felé vonzotta, miről ábrándos képzelete csak sejtelmeket bírt magának alkotni.

N. Károlyból Kolozsvárra ment kereskedősegédnek, s e város volt az első jelentékenyebb hely, hol eddig megfordult.

Festészi tehetségének fejlesztésére eddig mégsem példák, sem viszonyai, sem tanulmány nem hatottak, hacsak azon ellenszenv,mellyel hajlamai a pályára befolyással bírók részéről találkoztak, ama nemes dacot nem költötte fel benne, mely tevésre, haladásra készt.

Kolozsvárt véletlenül ismerkedett meg Szathmáry nevű festésszel, ki most Oláhországban tartózkodik, itt látott először olajfestékkel dolgozni s ettől nyerte a festészet technikájában az első útmutatást.

A művészet iránti forró vágya nem hagyta nyugodni az ifjút, s odahagyva Mercur mérlegét, hogy az ecsetet ne vegye méltatlan kézbe, rokonai tudtán kívül Pesten keresztül Bécsbe ment, hol a magyar nyelven kívül egyebet beszélni akkor még nem tudván, a festészi akadémia azon kori igazgatója, Ptere által visszariasztó nyerseséggel fogadtatott. Azonban ily bánásmód, tapasztalatlansága és pénztelensége sem volt képes őt vágyaitól visszatartani, hanem kezébe vevén a vándorbotot, a jó szerencsére bízván magát, ezer humoros kaland között gyalog nekiindult Olaszországnak, a festészet classicus iskolájának.

De csak Triestig mehetett. Ide érkezve, pénze már annyira megfogyatkozott, hogy a tengeri hajón a vitelbért sem volt képes megfizetni, mely őt Velencébe szállítandotta. Idegen földön, idegen nép közt levén minden segély és támasz nélkül, kénytelen volt hazaírni annyi pénzért, amellyel visszatérhet.

Kérése azon feltét alatt teljesült, hogy visszatér hűtlenül elhagyott pályájához, s így ő 1842-től1845-ig ismét a gyűlölt foglalatosságban tölté napjait, de mégis önmegadással, mert az volt azon egyedüli út, melyen annyi pénzt gyűjthet, hogy titkon érlelt tervét végre kivihesse.

Midőn végre egy pár száz váltó forint tulajdonosának büszkén vallhatta magát, való szándékáról most sem szólva semmit hozzátartozóinak. Pesten s Bécsen keresztül ismét jobbadán gyalog utazott Olaszország fel egész Nápolyig. Velencében ismerkedett meg Molnár Józseffel és Simonyival, ki jelenleg Pesten elsőrendű fényképészünk.

Ezen ismeretségek, az olasz ég alatt látott műremekek, de leginkább Markóvali érintkezése Florencben, kinek már ekkor több képét lemásolta, s ki őt kiváló kegyével tisztelte meg, lelkesítőleg hatottak reá s a benne szunnyadozó szikra öntudatos ébredésre kezdett jutni.

Florencből Münchenbe, a német festészet metropolisába ment, hol Ybl építész által Markó azon üzenetét vette, hogy ez szívesen látná őt oldala mellett: mire a művészetsóvár ifjú oly örömmel telt el, hogy napjában 10 mérföldet is gyalogolt, csakhogy mielébb legjelesebb magyar s európai hírű tájfestészünkhöz érkezhessen, kinél a forradalomig két évet töltött tanulmányai között.

A forradalom után ismét Markóhoz ment, s akkor már önálló, leginkább magyar tárgyú képekkel kezdett föllépni, melyek közül a florenci tárlat néhányat meg is vett.

Visszatérvén hazájába, Sopronban kilenc hóig a festészet legalárendeltebb nemével, az arcképezéssel foglalkozott, s pedig oly anyagi sikerrel, milyet műgonddal készült képeivel még nem aratott. Erre nézve azonban vigasztalta őt azon tudat, hogy így van az másban is: az adomák több kiadást érnek, mint Arany örök becsű költeményei.

Ligeti nevét már egy eszményi tájkép kezdé megemlíteni, melyet Waldstein József gróf ajánlatára Károlyi György gróf számára festett.

Ezúton ismeré meg őt az irodalom és művészetkedvelő Károlyi István gróf, ki három év alatt több képet festetett általa, mely időközben a pesti műtárlatba is dolgozott, hol képei szerencsével találkoztak.

Nemes kegyelője ezután újólag Olaszországba s a keletre utaztatta a megkedvelt tehetséget, hogy azt annál inkább kiképezze a hazának. Ligeti három és fél évet töltött Olaszországban. Szicíliában, Egyiptomban, a Libanonon, Palaestinában s az arabok közt, s oly meglepő sikerrel, mely visszatérte után azonnal feltűnt. Eddig leginkább azt vetették szemére, hogy Markót utánozta, - most azonban meglátszott már rajta, hogy a nyílt természetet véve példányképül.

Keleti és szicíliai utazásából e sorok írója hosszabb vázlatokat közlött, melyek arról is tanúskodnak, hogy a festészeten kívül figyelmét arra is fordítá, ami csak a figyelő lelket megragadhatja.

Gróf Károlyi István fóthi palotájában Ligeti művei közül minden arra utazó által érdemesek a megtekintésre következő nagy művei: Taormina, Girgenti Szicíliában, a libanoni cédruserdő és a Saharai puszta, valamint a Nemzeti Múzeum képcsarnokában több képviselő által megvett Palermo című gyönyörű képe.

Ligeti jelenleg a londoni műtárlat számára dolgozik egy nagy keleti, s egy másik magyar tárgyú képen, melyeket megtekintés végett mindenkinek szívesen megmutat (Ősz-utca, 7-ik sz. a.) műtermében.

Ligeti egy év előtt nősült meg, s most, midőn a családi kötelékek által a lares et penatesekhez van láncolva bizonyára még több szép művel fogja megajándékozni a hazát, mint eddigi utazás- s kalandteljes életében.

Forrás: Gombostű. Szépirodalmi, társaséleti és divatközlöny. Első félévi folyam. Pest, január 4. 1862.