2018. máj. 31.

Székely József (1825-1895): Petőfi (1852.)




Szegény Sándor! úgy forgatják
Most aztat a te könyvedet,
Mint a gyermek apja kardját,
Mellyet ellenségtől elvett.

Vér helyett a porba mártják,
S azt az egy-két piros rozsdát,
Mellyet könnyeiddel mostál,
Piszoklugos vizzel mossák.

Játék náluk- markolatját
A hiúság keze fogja.
Ez pedig, hogy gyenge legény
Onnan látszik, alig birja.

Még azt is megteszik vele,
Mit a jó aczéllal tesznek:
Hozzáfenik bicskájokat
És az élén csorbát nyesnek.

Odébb, léhütő fajankók!
Tudjátok, mi kell e kardhoz?
Biztos kéz, melly meg nem reszket,
Álljon közel a halálhoz!

Ollyan lélek, mint a napfény
És becsület, mint a gyémánt,
Kedély, mint a tiszta kék ég,
Átható ész, mint a villám.

S még valami, mi vezesse
Diadalról diadalra:
Sziv: melly hogy ne szeretve is
Lehessen, azt soh’ se tudja.

Forrás: Petőfi a magyar költők lantján – Versek Petőfiről -  Petőfi-Könyvtár XX. füzet – Összegyüjtötték: Endrődi Sándor és Baros Gyula. Budapest, 1910. Kunossy, Szilágyi és Társa Könyvkiadóvállalat kiadása