2018. máj. 10.

Sujánszky Antal (1815-1906): Szikszó népéhez




Viharcsatában zúgtak el fölötted
A pusztitó elem vad lángjai,
És összedőlt tornyodból is kihaltak
Az érczharang siralmas hangjai;
Elvesztve munkád minden szerzeményét –
Még csak szivednek őrzéd meg reményét!

Könyed letörléd, és nemes szivekben
Kerested jobb jövődnek zálogát:
Tudván, hogy inségednek vészharangja
Villám gyanánt bejárja e hazát:
Hol közte annyi vésznek, szenvedésnek,
Dicső virága hajt a részvevésnek.

S ha széttekintek ősi szent határin,
Lobogni látok újra lángokat,
Mik dúlni nem, de enyhe balzsamul még
Segítni fognak bőven és sokat:
Látom tüzét az embers z e r e t e t n e k –
S igy szenvedésid hosszak nem lehetnek!

Forrás: Szikszói enyhlapok 1853. Pest, 1853.