2018. máj. 23.

Soós Lajos (1856-1902): Bella könyvéből – Az utolsó dal




E könyvet immáron lezárom,
És véget érnek a dalok,
Keblére vár az örök álom:
Érzem, tudom, hogy meghalok.
Elnémul e szív lüktetése,
Elnémul véle ez ajak:
Amelynek minden sóhajával
Csak tégedet imádtalak.

Érzem, tudom, közelg az óra:
Midőn lealkonyul napom,
Balvégzetem sújtó kezétől
A kegyelemdöfést kapom.
Megáldom érte, hogy megadja:
Hogy végre már szíven talál...
Aki így összezúzva-törve:
Megváltás annak a halál.

Pihenni vágyom, elpihenni:
Megkínzott már a sok tusa!
Pihenni vágyom: hol leárnyal
A temető bús ciprusa.
De, mielőtt még odatérek,
Repülve száll e dal feléd:
Ki – egykoron úgy beragyogtad
Egemnek sötét éjjelét.

Fogadd e dalt: - tán az utolsó,
melyet még adnak a hurok –
Visszasír lelkem benne hozzád,
Akkor is – ha már elmúlok.
Fogadd e dallal ezt a könyvet;
Emlék gyanánt – neked hagyom:
Végiglapozván – megtudod majd,
Miért fájt ez a szív oly nagyon.